Cerbi és a felhők

Egy napon Icuri a hátára fekve nézegette a felhőket. Már jó ideje ezzel töltötte az időt, amikor Cerbi jelent meg hirtelen.

- Hát Te meg mit csinálsz? - kérdezte Cerbi.

- A felhőket nézem, és próbálom kitalálni, hogy melyik milyen forma lehet.

- De már nagyon régóta itt vagy! Nem tudsz kitalálni semmilyen formát?

- Ó dehogyisnem, csak amikor mindig azt mondom magamnak, hogy ez volt az utolsó, akkor beúszik a képbe egy csodálatos felhő és egyszerűen nem bírok ellenállni a kísértésnek! Nem próbálod ki Te is? - kérdezte Icuri.

Cerbi leheveredett Icuri mellé így most már kettesben nézegették a kék eget.

- Nahát de klassz! ? kiáltott fel Cerbi. - Látom Hókuszt, amint éppen valami finomat kotyvaszt az üstjében! És látod tőle jobbra Szerénát hogy milyen ideges a Hókusz okozta rendetlenség miatt a konyhában? Hihi milyen piros az arca! Igazán mókás! - Hirtelen ideges topogást hallottak meg a fejük felett.

Amint odanéztek, mintha a Cerbi által képzelt kép kelt volna életre: ott állt Szeréna és dühös arckifejezéssel nézett rájuk. Arca pont olyan piros volt mint az égen, hisz már több mint 20 perce szólongatta a fiúkat az uzsonnához, amit Hókusz készített. Cerbi és Icuri egymásra néztek, majd az égre.

- Cerbi akkor most formázzuk ki az egyik felhőből, hogy holnap milyen kalandok várnak minket. Hátha azok is teljesülnek!

Szabó Szilvia - Budapest