> beauty

Három kívánság

Hol volt, hol nem volt, elég az, hogy volt egyszer egy szegény ember meg annak a felesége. Fiatalok voltak, gyerekük se volt még, szerették egymást, megértették egymást, de a nagy szegénység miatt egyszer-egyszer azért összezördültek.
Na elég, egyszer az asszony elobb került haza a mezõrõl, mint a férje, és azon fõtt nagyon a feje, mit készítsen vacsorára. Megcsinálta a tüzet, mást nem tudott, egy kis leveshez tett föl vizet. Arra gondolt közben, hogy miért is olyan szegények, hogy miért nem tudja egyszer meglepni az urát egy jó vacsorával.
Amint ezt gondolta, hallott valami suhanást maga mellett, hát egy tündér szállt eléje. Meg volt bizony illetõdve a szegény kis asszony, most látott eloször tündért. Az pedig meg is szólalt, azt mondta:
- Na, nem bánom, te szegény asszony, legyen három kívánságod, majd meglátom, mennyi eszed lesz magadhoz. - Azzal el is tûnt, ahogyan jött, a tündér.
Hát az asszony hitt is meg nem is a szemének és a fülének, de azért az elsõ kívánság már megszületett a fejében. Egy szál kolbászt kívánt azzal, de úgyse lesz belõle semmi. De abban a pillanatban már szállt is le a kéménybõl egy lábas, benne egy szép szál kolbász. Oda kellett csak tenni a tûz fölé a lábast, volt abban zsír bõven.
Mikor beállított az ember, volt szájtátás, mert már tele volt a konyha jó szagokkal. Amikor az asszony elmondta, mi történt, hát mindjárt elkezdtek tanakodni, mi legyen még a két kívánság. Az ember lovat, tinót, malacot akart, az asszony meg mást, nem tudtak megegyezni. Csak vitáztak, mintha éhesek se lettek volna. Az ember képes lett volna éhgyomorral rá is gyújtani; tömködte a pipáját, nyúlt a parázsért, de olyan ügyetlenül csinálta, hogy földöntötte a lábast kolbászostul.
Persze hogy megijedt az asszony, kapkodott mindjárt, hogy kirántsa a kolbászt a tûz közül, és szidta is az urát:
- Nott volna inkább az orrodra, mint a tûzbe fordítod ezt a kolbászt!
Na hiszen, ez kellett csak! A kolbász már ott is lógott az ember orrán, le egészen a térdéig.
Elõször meg se ijedt az asszony, próbálta, hogy leszakítja a kolbászt a férje orráról, de az úgy odanõtt, hogy azt onnan le nem lehetett szakítani. Most már megijedt a szegény kis asszony, el is sírta magát. Tudták már mind a ketten, ha valami vagyont kívánnak harmadikra, az meglesz, de hát mi lesz akkor a kolbásszal?
- Majd levágjuk - mondta az asszony.
- De én nem engedem - feleselt az ember -, most már, ha így van, kívánjuk vissza a lábasba, aztán kész!
- De hát a tinó, a ló, meg a malac! - így az asszony.
Az ember erre azt felelte:
- De hát ilyen bajusszal csak nem járhatok, te se csókolsz meg, ha kolbász lóg le az orromról!
Na, végül csakugyan az lett, az volt a harmadik kívánság, hogy a kolbász menjen vissza a lábasba.
Most láthattak csak vacsorához, de nem nagyon ízlett szegényeknek a jó falat, még mindig azon zsörtölõdtek, ki volta az oka, hogy azután is már csak olyan szegények lesznek, mint voltak.


Annemarie's Fantasy-scripts