A ROSSZ ÉS A JÓ SZEG

 

 

Réges-régen, mikor őseink még sátrakban laktak, volt egy szegény öregember, felesége s egyetlen fia. A fiú, mikor nagy legénnyé serdült, elment szerencsét próbálni, bejárt országot-világot, s csak esztendők múltán jött hír róla, hogy messze-messze a szülőföldjétől, egy nagy pusztaságban megtelepedett, meg is házasodott, s szép gazdasága van. Várták, várták az öregek, hogy egyszer csak hazajön a fiú, meglátogatja őket, de bizony hiába várták.

- No, feleség - mondta az öregember -, én tovább nem várom a fiamat, ha ő nem jön, megyek én, a világ végén is felkeresem.

Volt az öregembernek egy lova, felült rá, aztán nekivágott a világnak. Teljes három hónap múlva ért abba a pusztaságba, hol a fia megtelepedett, ott aztán hamar eligazították a sátorhoz. Éppen a sátor előtt ült a menye a gyermekekkel, de az öregember nem szállott le a lóról, úgy kérdezte az asszonyt, hogy otthon van-e az ura.

- Nincs - mondta barátságtalanul az asszony -, elment vadászni.

- Jó asszony - kérte az öregember -, adj nekem egy ital vizet, majd elepedek a szomjúságtól!

- Sem vizünk, sem kenyerünk - utasította el ridegen az asszony, s még rá sem nézett az öregemberre, nemhogy megkérdezte volna, hogy ki, és honnét jön. Aztán azzal sem törődött, hogy hallja-e, nem-e az öregember, valami semmiségért éktelenül szidta a gyermekeket, az apjukat pedig gyalázkodó szavakkal illette.

Fájt a szíve a szegény öregembernek, de most sem árulta el kilétét, csak azt mondta az asszonynak:

- Isten áldjon, jó asszony! Ha hazajön az urad, mondd meg neki, hogy itt járt egy ilyen meg ilyen öregember, erről s erről a vidékről, te azonban nem kérdezted, hogy ki ő. Azt üzenem neki, hogy a sátrában nem jó a szeg, cserélje ki mással.

Ezzel elment az öregember, másnap meg hazajött a fia, s az asszony elmondta neki, hogy mit üzent egy ilyen meg ilyen öregember erről meg erről a vidékről.

Hiszen éppen elég volt ez az embernek!

- Tudod - kiabált szörnyű haraggal -, hogy ki volt az az öregember, akit te oly tiszteletlenül fogadtál? Az én apám! S tudod-e, hogy te vagy az a rossz szeg a sátramban? Eltakarodj a sátramból, te szívtelen asszony!

Mindjárt elkergette az asszonyt, s nem sokkal azután más asszonyt vitt a sátrába.

A szegény öregember eközben hazaért, s elkeseregte a feleségének, hogy s mint járt. Mondjam, ne mondjam, hogy ezután is csak várták, folyton várták egyetlen fiukat az öregek, de csak hiába várták. És az öregember három esztendő múlva ismét csak útra kelt, hogy lássa, milyen a sora a fiának. De most sem találta otthon a fiát, ellenben az asszony nagy szívességgel fogadta az öregembert, kéretlen megkínálta étellel-itallal. Az öregember most sem szállott le a lováról, azt mondta, hogy sietős az útja, de az ételt-italt köszönettel elfogadta, s hálát adott magában, hogy a fiának ilyen derék felesége van.

- Te áldott jó asszony - mondta neki búcsúzás közben -, ha az urad hazajön, mondd meg neki, itt járt egy ilyen meg ilyen ember, erről s erről a vidékről, s te étellel meg itallal megkínáltad. Mondd meg azt is az én nevemben, hogy a sátrában a szeg igen jó, csak hagyja ott, nehogy mással kicserélje.

Az öregember megnyugodott szívvel tért vissza, másnap aztán hazatért a fia is, s az asszony elmondta neki, hogy kereste egy ilyen meg ilyen öregember, aki azt üzente, hogy igen jó a szeg a sátorban, nehogy mással kicserélje.

- Az én édes jó apám volt az az öregember, s te vagy az az igen jó szeg a sátramban! - mondta boldogan az ember. - Eddig nem mertem elhozni sátramba az én szegény szüleimet, de most megyek, s idehozom őket!

Még aznap útra kerekedett, s elhozta öreg szüleit az ő sátrába, és még sokáig éltek együtt nagy boldogságban.