AZ EGERECSKE

 

    

Volt egyszer egy egerecske. Ez az egerecske elment országot-világot látni, szerencsét próbálni, s amint ment, mendegélt, talált egy krajcárkát. Hej, megörült az egerecske a krajcárkának!

"Na most - mondogatta magában -, mit vegyek ezen a krajcárkán? Mogyorót? Nem, azt nem veszek. A mogyorónak el kellene dobni a héját. Diót? Annak is el kellene dobni a héját. Talán mandulát veszek? Ugyan minek? A héját annak is el kellene dobni. Eh, veszek káposztafejet. Az ám, káposztafejet. A káposztából házat építek magamnak. Az ám, házat. A nagy leveleiből építek falakat meg födelet. A kicsi leveleiből jó puha ágyacskát csinálok. Még paplanocska is telik belőle. Ó de jó lesz, ó de jó!

Hát vett egy káposztafejet, s abból olyan szép házat épített, hogy aki látta, megcsodálta.

Na, telt-múlt az idő, egyszer az egerecske kihajolt az ablakon, hadd lássa, mi újság odakint. Ihol jött éppen a bárányka, s amint meglátta a szép házacskát, ablakocskában az egerecskét, felszólt hozzá:

- Hé, egerecske, nem vennél feleségül engem?

- Vennélek biz én, ha szépen énekelnél.

- Be-e-e, be-e-e - bégetett a bárányka.

- Juj, de csúnyán énekelsz - sipított az egerecske. - Csak tovább egy házzal!

Alig ment el a bárányka, jött egy kis kacsa. Az is megkívánta a szép házacskát, s felszólt az ablakba:

- Hallod-e, egerecske, nem vennél-e feleségül engem?

- Vennélek biz én, ha szépen énekelsz.

- Háp, háp, háp - hápogott a kacsa.

- Juj, juj, elég, elég - cincogott az egerecske, s bedugta a fülét, hogy ne hallja az éktelen csúf hápogást. - Fel is út, le is út! Nem kellesz te nékem!

Elment a kacsa nagy szégyenkezve, s mindjárt jött egy tyúkocska. Bezzeg hogy az is szeretett volna ott lakni a káposzta-házacskában.

- Kot, kot, egerecske, elvennél-e feleségül?

- El, ha szépen énekelnél.

- Kot, kot, kot, kot, kotkodács! Három likba hat tojás! - énekelt a tyúkocska.

- Elég, elég, ne tovább! - ájuldozott az egerecske. - Még a házacskám is összedűl, olyan csúnyán énekelsz. Nem kellesz feleségnek!

Elment a tyúkocska, s nyomban jött utána egy cirmos cicácska. A bajuszát pödörgette, magát illegette-billegette, s felszólt az egerecskének:

- Egerecske, kedves egerecske, elvennél-e engem feleségül?

- El bizony, pedig bajuszkád van, ha szépen énekelnél.

- Miáu, miáu, miáu! - énekelt a cirmos cica.

- Ó de szép, ó de szép! - cincogott az egerecske. - Jere a házacskámba, szép cirmos cicácska, feleségül veszlek.

Egyszeribe megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak. Hét nap és hét éjjel mind ettek-ittak, táncoltak. Addig ettek, addig ittak, hogy egyszerre csak minden elfogyott. Jaj, istenkém, mi lesz most?!

- Na, ne búsulj, édes cicácskám - mondotta az egerecske -, majd hozok én neked ételt is, italt is elegendőt. Csak te maradj itthon, őrizd a mi házacskánkat.

Ment, mendegélt az egerecske, addig ment, addig mendegélt, hogy egy kutacskához ért.

- Na, ebből iszom egyet - mondotta az egerecske, s hopp, beleszökött a kutacskába.

Az ám, beleszökött, de most hogy jő ki onnét? Hej, úszkált az egerecske jobbra-balra, de nem tudott kimászni a kutacskából. Na, most itt hal meg szörnyű halálnak halálával. Itt bizony!

Dehogy hal, dehogy hal! A cirmos cicácska nyugtalankodott, hogy olyan sokáig elmaradt az ő uracskája, s utána ment. Addig ment, mendegélt, hogy éppen a kutacskához ért.

- Ó, ó, édes kicsi uracskám - nyávogott a cicácska -, mármost hogyan húzzalak ki? Megfoghatom a fülecskédet?

- Ne, ne - sikoltozott az egerecske -, az fájna!

- Hát talán a lábacskádat fogjam meg?

- Ne, ne, azt se! Az is fájna!

- Talán a farkacskádnál fogva húzzalak ki?

- Jó lesz, jó lesz, édes feleségecském. Fogd meg a farkincámat!

Megfogta a cicácska az egerecske farkincáját, szépen kihúzta, aztán elmentek egy diófa alá, ott leültek, s várták, hogy az egerecske ruhája megszáradjon.

Ó, jaj, de mi történt! Egyszerre csak leesett egy dió, s éppen az egerecskének a fejére esett! Egerecske fejét betörte a dió, s akkora púpot ütött rajta, mint az öklöm.

- Ó, ó, mit csináljak, mit csináljak! - jajgatott, nyávogott keservesen a cicácska.

- Nyalogasd a fejem búbját, hogy ne fájjon - nyöszörgött az egerecske.

Nosza, a cicácska nyalni kezdette az egerecske feje búbját, nyalta, nyalta, s közben nagyokat csettintett a nyelvével:

- Ó, de pompás, ó, de jó!

Addig nyalta, nyalogatta, míg egyszerre csak - hamm! - bekapta az egerecskét egészen.

Azóta eszi meg a macska az egeret. Aki nem hiszi, járjon utána!