A LÓ MEG AZ EGÉR

Egyszer egy ló megunta a gazdáját, s elbujdosott. Kötőfék volt a fejében, s annak a szára vonszolódott a földön. Meglátta ezt egy kis egerecske, s hopp, a szájacskájával megfogta a kötőfék szárának a végét! Aztán hirtelen a ló elébe futott, s ment előtte, mintha ő vezette volna a lovat.

- Na lám - cincogott az egerecske -, milyen erős vagyok! Vezetem a lovat!

A ló semmit sem szólott, csak mosolygott magában. Ment, mendegélt szép csendesen a hencegő egerecske után. Az meg csak cincogott tovább:

Szép, szép, ó de szép,
én vezetem a gebét!

Így cincogott, hencegett az egerecske, de egyszerre torkán akadt a csúfolódó nóta.

Torkán akadt bizony, mert egy nagy folyó partjára értek. Nosza, egerecske, vezesd át ezen a folyón a lovat!

- Előre! Előre! - szólalt meg most a ló. - Mit álldogálsz, hős egér? Vezess át a folyón, hisz csak térdig ér!

Mondta az egerecske:

Van eszem, hogy nem teszem,
mély ez a víz énnekem!

- Na, mindjárt megmutatom, hogy nem mély - mondta a ló. Szépen bement a folyóba, s megállott a közepén.

Látod-e, te kis egér,
a folyó csak térdig ér!

- Az ám, neked, de nem nekem! - válaszolt az egerecske.

Ami neked térdig ér,
Megfúl abban az egér!

Így cincogott az egerecske, aztán könyörögve kérte a lovat:

Jere vissza, végy hátadra,
vigy által a túlsó partra!

- Jól van - mondta a ló -, általviszlek, ha megfogadod, hogy nem hencegsz többet.

Most már ezt cincogta az egerecske:

Esküszóval fogadom,
magam többre nem adom,
mint amennyit ér
egy kicsi egér.

- Úgy legyen - mondta a ló, s általvitte a folyón az egerecskét.