A FŐTT BORSÓ

 

 

Sok minden együgyűséget fogtak rá az oláhfalusi székelyekre, pedig nem együgyű ám az oláhfalusi nép, inkább csak színleli az együgyűséget, mely rendszerint ravaszságot takar. Erre vall az a történet is, amit most elmesélek.

Egyszer régen, mikor még vasút nem volt, egy oláhfalusi ember deszkát vitt Segesvárra. Mind egy szálig eladta a deszkát, de a pénzt, amit a deszkáért kapott, el is vásárolta. Az ám, de mikor éppen indulóban volt hazafelé, nagyon megéhezett, s evett volna szegény feje, de nem volt mit. Üres volt a tarisznyája is, üres a bugyellárisa is. Na, most mit csináljon? Ő bizony bement egy kurta kocsmába, hat főtt tojást rendelt, meg is ette annak rendjében, hanem mikor fizetésre került a dolog, azt mondta a kocsmárosnak, aki szász ember volt:

- No, szomszéd, én a tojást megettem, de pénzem nincs. Majd fizetek, ha még egyszer erre járok.

- Ohó - mondta a szász -, adjon írást kend! A szó elrepül, az írás megmarad.

- A székely ember szava: írás - mondotta büszkén a székely. - Ne féljen, szomszéd, nem maradok adósa.

- Jól van, jól - nyugodott meg a szomszéd -, csak menjen kend isten hírével. Majd meglátom, írás-e a székely ember szava!

Hát nem vett írást a szomszéd, de beírta a könyvébe annak rendje s módja szerint, hogy ezen s ezen a napon Péter Mózes oláhfalusi székely hitelbe megevett hat tojást. A székely pedig szépen csendesen hazaballagott; de mi történt, mi nem, esztendő múlt esztendő után, nem volt járása Oláhfalu felé. Éppen kerek tíz esztendő múltán ment megint Segesvárra, s az volt első dolga, hogy beállított a szomszédhoz.

- Adjon isten, szomszéd! Emlékszik-e rám?

A szomszéd idegenül rázta a fejét.

- Hát én vagyok Péter Mózes. Ennek előtte tíz esztendővel megettem itt hat főtt tojást, ihol itt az ára. - S mindjárt le is számolt az asztalra hat pengő krajcárt.

- Ohó, nem addig a! - pattogott a szomszéd. Azzal leült az asztal mellé, s krétával elkezdett számolni. Az egész asztalt teleírta számokkal. Azon kezdte a számolást, hogy a hat tojásból lett volna hat csirke, a hat csirkének lett volna annyi meg annyi csirkéje, azoknak ismét - szóval tíz esztendő alatt az a hat tojás éppen hatszáz pengő forintot jövedelmezett volna neki.

Tyű, ezermilliom pillangó, ennek fele se tréfa! Hogy ő hatszáz pengő forintot fizessen hat tojásért! Hisz ennyi pénze az egész falunak sincs, nemhogy őneki egyedül magának.

- Nem fizet?! - kiabált a szomszéd.

- Nem én!

- Ha nem fizet, beperelem.

Be is perelte.

Egy hét sem telt belé, Péter Mózest törvény elé idézték. Hej, majdhogy föl nem vetette szegényt a nagy bánat. Mi lesz vele, ha a kocsmáros megnyeri a pert? Háza, földje, lova, mindene rámegy.

Volt azonban Oláhfaluban egy soktudó székely góbé, aki az egész falu népének szószólója volt peres ügyekben. Hozzá fordult Péter Mózes uram is: hátha kisegítené a bajból. A szószóló vállalta is a pert, elment Péter Mózes urammal a tárgyalásra, de úgy rendezte a dolgot, hogy egy kicsit megkéssenek. Mikor aztán beléptek a törvényházba, a bíró rájuk förmedt:

- Hol voltak kendtek? Mért késtek meg?!

- Instálom - felelt a szószóló -, nem jöhettünk hamarább, mert nekem főtt borsót kellett elvetnem.

- Mit? - kérdezte a bíró, mintha nem jól hallotta volna.

- Főtt borsót, instálom.

- Bolond kend? Hát abból hogy lesz borsó?

- Úgy - felelt a szószóló -, ahogy a főtt tojásból csirke!

Mondjam tovább, ne mondjam? Bezzeg hogy a szász szomszéd elveszítette a perét.