A szürke ló

Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek semmi egyebe nem volt a világon, csak egy szürke lova. Azzal minden nap eljárt a szárazmalomba őrölni, úgy éldegélt egyik napról a másikra.

Hát egy esztendőig, kettőig ment, ahogy ment a dolog, hanem egyszer a szürke megunta, hogy mindig csak egyedül járjon. Mondta a gazdájának:
- Gazduram, szerezzen nekem társat, mert ha nem, kifogy belőlem!

- Ó, édes szürkém, - mondta a szegény ember - szereznék én jó szívvel, de honnét, s mivel, mikor egy árva garasom sincs?

- No, ha nincs, - mondta a szürke - eressz el, majd kerítek én magamnak társat!

Jól van, a szegényember beleegyezett, a szürke elindult, ment, mendegélt, míg egy rengeteg erdőben rókalyukhoz nem ért. Ott aztán szépen leheveredett a lyuk előtt, behunyta a szemét, mintha megdöglött volna. A lyukban egy öreg róka lakott három fiával. Mondja az öreg a legkisebb fiának:
- Eredj fiam, láss egy kicsit te is a világba, hozz már te is valamit, hadd lám, mit tudsz!

Elindul a kis róka, de a lyuknál visszafordul, s mondja az anyjának:
- Jaj lelkem anyám, nem lehet kimenni, mert a hó befújta a lyukat.
- Mit beszélsz, te bolond? - mondta az öreg róka - hiszen meleg nyár van!
- Hát, ha nem hiszi, nézze meg, édesanyám !
- Eredj, - m
ondja a róka a középső fiának - nézd meg, igaza van-e az öcsédnek?

Megy a középső fiú, mindjárt visszafordul az is.
- Bizony édesanyám, igaza van az öcsémnek. Akkora hó van a házunk előtt, hogy nem lehet kimenni.

Küldi a róka a legidősebb fiát, nézze meg az is. De az is csak azzal jön vissza, hogy bizony, nem lehet kimenni. Nyár ide, nyár oda, megesett a nagy csoda, befújta a hó a lyukat.
- No, megnézem magam - mondja az öreg róka.

Hát bezzeg hogy nem hó volt a házuk előtt, hanem a szürke ló feküdt ott. No most mit csináljanak? El kell húzni a dögöt, mert különben nem tudnak kijárni. Szólítja a három fiát, belekapaszkodnak a lóba négyen, rángatják, cibálják, de bizony nem tudták elhúzni. Hanem az öreg róka nagy nehezen mégis kibújt a lyukból, s szaladt a farkas komához.
- Hej, lelkem komám, drága komám, jöjjön csak hozzám, egy döglött ló van a házam előtt, kendnek adom, vigye el.

Szalad a farkas nagy örömmel, hát csakugyan ott feküdt a ló. Próbálják húzni, nem bírják.
- Hej, hej, mondja a farkas, - hogy lehetne elhúzni, róka koma?
- Tudom én, - mondja róka koma, - a kend farkát a ló farkához kötöm, akkor szépen elhúzhatja, s ha úgy tetszik, megnyúzhatja.
- Az bizony jó lesz, - mondja a farkas - mégis van esze kendnek, róka koma.

Azzal a róka jó erősen összekötötte a ló farkát a farkaséval, a farkas meg elkezdte húzni, de meg sem tudja mozdítani. Pedig úgy erőlködik, hogy majd beleszakadt.

 

Hiszen a szürkének sem kellet több, uccu, felszökött, szaladt a farkassal hegyen, völgyön által, erdőn, mezőn keresztül, meg sem állt hazáig.

- No gazduram, hoztam társat!

Hej, megörült a szegény ember! Bunkós bottal jól fejbe kólintotta a farkast, lenyúzta, a bőrét eladta, s az árán társat vett a szürkének.

Most már jobban ment a munka.

Ha a szürkének társa nem akadt volna, az én mesém is tovább tartott volna.