Mi gyávább a nyúlnál?
 
Egy sűrű, hatalmas rengeteg közepén lakott a nyulak kiterjedt nemzetsége. Tudjuk jól, hogy nemcsak egyetlen erdőben élnek nyulak, nagyon-nagyon sok erdő van, ahol ugyanilyen kiterjedt nyúl családra lelnél, azonban ebben a bizonyos erdőben valahogy a szokásosnál is gyávább nyulak tanyáztak. Ha egy őzike véletlenül megriadt mellettük, máris inukba szállt a bátorságuk; ha meglátták egy csiga előbukkanó szarvát, ijedtükben két mérföldet futottak egyfolytában. S elég volt egy falevél rezdülése, és a hősnek nem nagyon nevezhető nyulaink úgy kezdtek remegni, hogy szinte abba se tudták hagyni. A legöregebb és legbölcsebb nyúl tanácsára elhatározták, hogy világgá mennek, és olyan helyeket keresnek valahol a  nap alatt, ahol nem kell félniük sohasem.  Egy okos nyuszinak az jutott eszébe, hogy építsenek egy bárkát, és ússzanak ki a tenger közepére, de a többiek nem egyeztek bele, azzal érvelvén, hogy ott nincs se fű, se saláta, márpedig mihez kezd egy nyuszi saláta nélkül, no, nem igaz? Meg aztán madarak is járnak arra, és akkor nem az őzektől, csigáktól, meg a levelektől, hanem a madaraktól riadoznának, azoktól dobbanna meg a szívük.
- De hát ez még sem élet! - siránkozott egy idős nyúl uraság, aki mellesleg a leggyávább is volt valamennyi között.
- Nem bizony! - kontráztak nekik siránkozva a többiek is.
- Mindenki a mi életünkre tör! - zokogott a leggyávább. S a többiek kórusban sivították rá:
- Az emberek!
- A kutyák!
- Az őzek!
- A csigák!
- A falevelek!
- Az árnyékunk!
- Egyszóval minden és mindenki! - hallatszott innen is, onnan is a keserű panasz.
- Belepusztulunk a félelembe! - összegezte a gyávák gyávája. - Nincs más hátra, világgá kell mennünk ebből az erdőből!
S ezzel nekiindultak. Ahogy mentek, mendegéltek, egyszer csak egy nagy tó partjára értek. Hanem ahogy odaértek, a parton kuksoló békák figyelmesek lettek a közelgő nyuszi seregre, és ijedtükben egymás után - zsupsz! zsupsz! zsupsz! - bele ugráltak a vízbe.
Ha nem erre a főgyáva nyúl hirtelen megálljt intett.
- Kedves nyúl barátaim - emelkedett szólásra -, úgy látszik, elhamarkodtuk a dolgot!  Minek vándorolnánk el innen messze vidékre, hiszen ezek a békák még nálunk is gyávábbak! A saját szemetekkel láthattátok, hogy még tőlünk is megijedtek! Azt tanácsolom ezért, hogy hátra arc! Térjünk csak vissza kedves, megszokott erdőnkbe. Ne vágyjunk máshová, legyen jó nekünk az a hely, ahol születtünk.
A nyulak és nyuszik megfogadták a bölcs tanácsot, és szépen visszaballagtak katonás rendben az erdőbe. Azóta is ott élnek, néha ma is megijednek még saját árnyékuktól, nem mondom, de most már büszkén viselik ezt is, mert tudják, hogy náluk gyávábbak is vannak a földön.