A tengerbe dobott arany

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy Hasszán nevű kereskedő. Nem volt túl gazdag, kis vagyonáért nap mint nap keményen dolgozott. Szorgalmas munkája nyomán az évek során összegyűlt egy kis zacskó aranya. Nem volt se kapzsi, se fukar - lassan is gyűlt a pénze! -, de azért örült ennek a kis zacskó aranynak, és nagyon fontos volt neki, hogy szaporodjanak is.

Egyszer aztán a leánya, akit nagyon szeretett, megbetegedett. Hívatott hozzá tudós asszonyokat, akik füvekkel füstölték és varázsigéket mondtak felette, de a lány csak nem gyógyult. Hasszán, a kereskedő maga is sokat fohászkodott Allahhoz, hogy engedje, hogy az asszonyok meggyógyítsák a gyermekét. De a leány csak sorvadt.

Ekkor Hasszán, a kereskedő, orvosokat hívott, Allahnak illatos mécseket gyújtott, és fohászkodott, hogy engedje, hogy az orvosok meggyógyítsák a gyermekét, de mindhiába, a leány csak egyre betegebb lett.

Ekkor, szinte a kétségbeesés szélén, nagyot gondolt, gyermeke ágya elé kuporodott, és így szólt Allahhoz - Mivel bárkit kértem, senki nem volt képes meggyógyítani a leányomat, Magasságos Allah, légy te az orvosa, gyógyítsd meg őt! -, és fogta csörgő aranyaival telt zacskóját, maga elé borította és kétfelé osztotta. - Aranyaim felét neked adom, csak segíts! -, ezzel az egyik kupacot visszasöpörte a zacskóba, a másik felét pedig egy kendőbe kötötte, és kiment a tengerpartra. Ott egy, a tenger fölé nyúló szirtre kapaszkodott, és így szólt Allahhoz: - Nézd, egész eddigi életem munkájának gyümölcse volt ez a zacskó arany, melynek a felét most neked áldozom, hogy a leányom meggyógyuljon. Segíts rajta! -, és ezzel beszórta az aranyakat a tengerbe.

Hogy, hogy nem attól a naptól elkezdődött valami. Eleinte csak Hasszán, a kereskedő érezte magát könnyebben. Benne változott meg valami: már nem volt többé olyan fontos, hogy szaporodjanak az aranyai. S csodák csodája, a lány is gyógyulni kezdett. Hasszán, a kereskedő boldog volt, lám, Allah mégiscsak elfogadta az áldozatát.

Egy nap aztán elmesélte nagy örömét a bölcs kádinak. Az figyelmesen hallgatta, ám amikor a végére ért, tagadólag intett a fejével. Hasszán, a kereskedő elcsodálkozott: - Mi az amiben eltér a véleményed, ó bölcs kádi? - kérdezte.

- Nem Allahnak kellettek az aranyaid - felelte a bölcs kádi -, neked magadnak volt szükséged arra,

hogy szabaddá válj tőlük. - De hát az áldozat, a lányom gyógyulása... - hebegte Hasszán a kereskedő. A bölcs kádi mosolyogva folytatta:

- Allahnak elég lett volna, ha rábízod a gyermeket, már attól gondjaiba vette volna.

- Hát akkor teljesen hiábavaló volt, amit tettem, feleslegesen dobáltam aranyaimat a tengerbe? - kiáltotta csalódottan Hasszán a kereskedő.

- Ami lányod gyógyulását illeti, bizony, feleslegesen és esztelenül pazaroltad el nehezen szerzett aranyaidat. De ne keseregj, mert mégsem volt egészen hiábavaló, amit tettél. Hiszen te magad szabaddá váltál valamitől, ami súlyosan rád nehezedett.