A teknős és a nyúl.
 

Hetvenkedve szaladgált a nyúl a mezőkőn.

- Fülemet rá, futásban nincs, aki legyőzzön!

Nos, ki áll ki velem? - szólt. - Kezdődjék a torna!

Nagy szerényen a teknős: - Megpróbálom - mondta

Te ? - kacagott föl a nyúl. - Volna hozzá merszed?

Nem elég a hátadon házadat cipelned?

Velem futna versenyt egy ilyen lomha jószág?

Akkor is - szólt a teknős - vállalom a próbát.

 

Körülállja a pályát a közönség. Rajta!

Kocogni kezd a teknős. Nevet a nyúl rajta,

Párat ugrik, van már vagy fél pálya előnye.

- Buta teknős! - Gondolja: Csúfot űz belőle.

Megáll, nézi gúnyosan, hogy izzad a másik,

majd lehever, mintha ágy lenne csak a pázsit,

nyújtózkodik, hunyt szemmel fekszik hason, háton,

s addig színlel alvást, míg elnyomja az álom.

 

Azalatt a teknős csak lépked lankadatlan,

elcsoszog a szunnyadó nyúl mellet is lassan,

s mire a nap az erdő fái mögé csúszik,

holdfáradtan bár, de már a cél előtt kúszik

 

Hűsebb lesz a levegő, fölriad a nyúl rá.

Rémülten fölugrik, nagyot rikkant: Hurrá! -

s rohan. - Késő! Így jár a hetvenkedő néha:

henceg, s még a teknős is előtte ér célba.