Nyolcadik fejezet,

amelyben Róbert Gida expedíció élén felfedezi az Északi-sarkot

Egy szép napon Micimackó feltalpalt az erdő szélére, meggyőződni róla, hogy Róbert Gida barátját érdeklik-e még egyáltalán a Mackók. Reggelizés közben (reggelije egyszerű lépes mézből állott, amelyre lekvár volt kenve, utóbbi elég vastagon) új verset költött. A vers így kezdődött:

Daloljatok a kedvemér', 
csak ennyi, mit egy medve kér.

Mire ennyire jutott, megvakarta a kobakját, s azt gondolta, hogy ez kezdetnek nem rossz - de mi legyen a folytatása? Énekelni próbálta, de nem stimmelt. Arra gondolt, hogy talán gyorsan elénekli az első sorokat, arról eszébe jut a harmadik és a többi. Ez sikerült is a következő módon:

         Daloljatok a kedvemér',
         csak ennyi, mit egy medve kér. 
Mit érdekel engem, hidegem lesz vagy melegem, 
csak a mézből, a mézből legyen sokam és elegem. 
         Nem érdekel a naptár képe, 
         sokkal inkább a kaptár népe. 
Jeget hoz vagy esőt vagy dért és harmatot, 
minden adagból nekem juttassatok egy harmadot. 
         S daloljatok a kedvemér', 
         csak ennyi, mit egy medve kér.

Annyira meg volt elégedve ezzel a versikével, hogy végigdúdolta vele az utat. Már-már aggódni kezdett, hogy az utolsó sorok hatása alatt képes volna visszafordulni azért a "harmadért", azért ezt a részt csak hümmögve mondta a kísértés ellen.

Róbert Gida a háza előtt ült, nagyban erőlködve, hogy vízhatlan halinacsizmáját felhúzza. Meglátva a halinacsizmát, Micimackó mindjárt tudta, hogy nagyobb szabású Kaland készül, éppen ezért mancsa belső lapjával letörölte a mézet orra hegyéről, és kihúzta magát, hogy készen álljon, bármi történjék.

- Jó reggelt, Róbert Gida! - kiáltotta harsányan és harciasan.

- Szervusz, Micimackó! Nem megy fel a csizma.

- Kellemetlen - mondta Micimackó.

- Nem támasztanád a hátad a hátamnak? Ugyanis folyton hanyatt bukom a nagy erőlködéstől.

Micimackó leült, nekifeszítette lábát egy buckának, hátát Róbert Gidának, és Róbert Gida néhány erőteljes rántással végre sikeresen felhúzta a csizmát.

- Ebben maradunk - jegyezte meg Micimackó. - Most mi lesz?

- Most az lesz, hogy felfedező utat szervezünk - mondta Róbert Gida, miközben felállt, leporolta magát, s köszönetet biccentett.

- Tejfelezőt? - kapta el a szót Micimackó mohón. - Amennyire emlékszem, még soha nem vettem részt tejfelezésben.

- "Felfedezőt" mondtam, ostoba kis medvém. F-et mondtam, nem T-t.

- Aha! - bólintott Mackó. - Értem. - De nem mondott igent.

- Felfedezzük az Északi-sarkot.

- Nagyszerű! - vigyorgott Mackó. - Régi tervem! Izé - mi az, hogy Északi-sark?

- Északi-sark? Na hallod, azt se tudod? Hát az a dolog, amit fel szoktak fedezni - tette hozzá Róbert Gida gyorsan és könnyedén, maga se lévén egészen biztos a dolgában.

- Értem! - mondta Micimackó. - És a medvék erre alkalmasak?

- Hogyne! És Nyuszi és Kanga és mindannyian. Nahát, ezt kell érteni felfedezés alatt. Okosabban is tennéd, ha fellármáznád a társaságot, míg én rendbe szedem a puskámat. Élelmezést is viszünk magunkkal.

- Micsodát?

- Amit enni lehet.

- Természetesen - mondta Mackó, mert ezt értette. - Csak azért kérdeztem, mert véletlenül úgy értettem, "élelmezést" mondtál. Már futok is! - És eltalpalt.

Nyuszi volt az első, akivel találkozott.

- Hé, Nyuszi! - kiáltotta. - Te vagy az?

- Tegyük fel, hogy nem - mondta Nyuszi. - Ez nagyon érdekes lenne.

- Üzenetem van számodra.

- Majd átadom magamnak.

- Elmegyünk mindannyian egy nagy tejfelező útra Róbert Gidával.

- És ha már elmegyünk, mi lesz? Mi az a tejfelezés?

- Valami csizmadolog, úgy sejtem.

- Aha.

- Igen. És valami sarkot fogunk felfedezni. Nem tudom, mifélét, és minek akarjuk felfedezni...

- Milyen ostoba vagy! Hát ha csizmadolog, akkor nyilván a csizma sarkáról van szó, azt fedezzük fel.

- Az lehet, látod. És viszünk magunkkal élel... izét, de ne ijedj meg, az ennivaló. Szaladok Malackáért, te meg kerítsd elő közben Kangát.

Faképnél hagyta Nyuszit, és Malackához talpalt.

Malacka a padlón ült, boldogan fújdogálta egy pitypang pihéit, és közben mondogatta a szokásos verset, hogy most vagy a nyáron vagy jövőre vagy sohase lesz meg az a dolog, amire gondolt. Éppen ott tartott, hogy sohase, és most azon törte a fejét, mire is gondolt, reménykedve, hogy az valami rossz dolog volt. Ekkor toppant be Mackó.

- Malacka - kiáltotta izgatottan már a küszöbről -, elmegyünk mindannyian tejfelezni, és elemózsiát is viszünk! Keresünk valamit.

- Mit? - mondta Malacka aggodalmasan.

- Valamit.

- De nem valami Szenvedélyeset?

- Ilyesmit nem emlegetett Róbert Gida. Azt mondta, nincs benne T, hanem F van benne.

- Az baj - mondta Malacka elkomolyodva. - Az "fogat" jelent, nagy, éles fogakat. De ha Róbert Gida vezet bennünket, nem félek.

Fél óra alatt együtt voltak mindannyian az Erdő szélén, és a Tejfelezés elindult. Elöl ment Róbert Gida Nyuszival, aztán Malacka és Micimackó - sorban utánuk Kanga, Zsebibabával a zsebében, majd Bagoly, utóbb Füles. A menetet Nyuszi rokonsága és üzletfelei rekesztették be.

- Én nem szóltam nekik - vonogatta a vállát Nyuszi. - Maguktól jöttek. Mindig ezt csinálják velem. Egyébként hadd meneteljenek a végén, Füles után.

- Ami engem illet - mondta Füles -, ezt nem tartom elintézhetőnek. Én nem akartam részt venni ebben a tejfe... izében, nekem Micimackó mondta, én csak azért vagyok itt, hogy engedelmeskedjek. Mindenesetre itt vagyok, és ha már a végére kerültem ennek a tejfe... vagyis, amiről szó van... akkor maradjak csak a végén. Csak annyit óhajtok ehhez hozzátenni, hogy engem kissé feszélyeznek Nyuszi rokonsága és üzletfelei, mert ha ezek egy folyton itt zümmögnek és zúgnak a fülem körül - akkor ez nem tejfe... akkor ez egy Zenebona. Csak ezt óhajtottam megjegyezni. Nincs mit. Bocsánat.

- Tudom, mit akar Füles - mondta Bagoly. - Az én véleményem...

- Senkinek a véleményére nem vagyok kíváncsi - mondta Füles. - Én nem kérdeztem senkit, én állítottam valamit. Mehetünk az Északi-sarkra, vagy játszhatunk leguggolást egy hangyaboly kellős közepén. Nekem mindegy.

A sereg élén valaki elkiabálta magát.

- Indulás! - vezényelt Róbert Gida.

- Indulás! - kiáltotta Mackó és Malacka.

- Indulás! - huhogta Bagoly.

- Indulás! - mondta Nyuszi. - Én is indulok. - És felsorakozott a menet élére, Róbert Gida mellé.

- Ahogy tetszik - jegyezte meg Füles. - Ha indulás, legyen indulás. Csak engem ne gyalázzon senki, ha esni talál.

Így tehát útnak eredtek felfedezni az Északi-sarkot. Ahogy így mendegélnek, az egész társaság élénken csacsogott erről-arról, kivéve Micimackót, aki persze megint csak verset fabrikált.

- Hallgasd meg az első strófáját - mondta Malackának, mikor elkészült.

- Micsodának az első micsodáját?

- A versemnek.

- Miféle versnek?

- Ennek.

- Melyiknek?

- Ha idefülelsz, meghallod.

- És ha nem?

Mackó erre már nem tudott felelni, inkább rákezdte, hogy aszongya:

Indulnak a hős sarkfelfedezők, 
Bagoly és Nyuszi, Malacka meg én. 
Messze maradnak el a régi mezők. 
Bagoly és Nyuszi, Malacka meg én. 
Micimackónak ez lesz a hősi nagy útja, 
s velünk tart Nyuszi egész pereputtya. 
Kár, hogy mi a Sark, azt senki se tudja, 
Bagoly, se Nyuszi, se Malacka, se én.

- Csönd! - szólt hátra Róbert Gida. - Veszélyes Helyzetben vagyunk.

- Csönd! - szólt hátra Mackó Malackának.

- Csönd! - mondta Malacka Kangának.

- Csönd! - mondta Kanga Bagolynak, és még Zsebibaba is, Kanga zsebében, ismételte néhányszor, halkan és udvariasan, hogy ne hallja senki: "Csönd! Csönd! Csönd!"

- Csönd! - huhogta Bagoly Fülesnek.

- Csönd! - ordított Füles rettenetes hangon Nyuszi pereputtyára, s ezek összevissza ismételgették: "Csönd!" - míg az utolsó is el nem makogta. S most végre az utolsó pereputty tudni vélte, mit jelent és mire való a Tejfelezés: nyilván azt jelenti, hogy mindenkinek azt kell mondani: "Csönd!" - és gyorsan bedugni a fejét valami bucka alá, ott maradni és lapulni napokig, míg a veszély elmúlt - aztán sebesen hazaszaladni. Egyébként Futrinka Feri volt a neve ennek az utolsó Nyuszi-rokonnak.

Elérték a patakot, ez a patak magas sziklapartok közt dörgött és bukdácsolt, és Róbert Gida rögtön átlátta, milyen Veszélyes.

- Ez a megfelelő hely - magyarázta. - Itt a Kelepce.

- Miféle Kelepcéről beszél? - suttogta Malacka Mackónak.

- No de Malacka - csóválta fejét Bagoly fölényesen és dorgálóan -, te nem tudod, mi az, hogy Kelepce?

- Kedves Bagoly - mondta Malacka nagyon komolyan és határozottan -, amit Mackónak súgtam, az merőben magántermészetű megjegyzés volt, és semmi szükség rá, hogy akárki...

- A Kelepce tulajdonképpen azonos a Meglepetéssel.

- Tudom én azt - kottyant bele Mackó. - A Kelepce sokszor meglepően jelentkezik.

- Ha például valaki váratlanul rád ugrik, az Kelepce - mondta Bagoly.

- Na látod, Mackó - mondta Malacka -, mondtam neked, ugye! Kelepce az ugyanaz, mint mikor valaki rád ugrik.

Mackó erre esküdözni kezdett, hogy ő ezt magától is nagyon jól tudta, mert egyszer egy nagy Kelepce ráugrott, amikor leesett a fáról, és összevissza szurkálta.

- De senki se beszél itt efféléről - huhogta Bagoly kissé nyersen.

- Én igen - mondta Mackó.

Most óvatosan haladtak a patakon felfelé, egyik szikláról a másikra kapaszkodva, míg el nem értek egy fennsíkra, ahol a töltés kétfelé nyílt. A földnyelv két oldalán, a víz fölött füves tér volt, erre letelepedtek pihenni.

- Úgy gondolom - jegyezte meg Róbert Gida tűnődve -, a leghelyesebb, ha most mindjárt elfogyasztjuk élelmezésünket, legalább nem kell tovább cipelni.

- Hogy mit? - fülelt fel Micimackó.

- Az ennivalót - értette meg rögtön Malacka.

- Ez jó ötlet - bólintott Micimackó, és rögtön nekifogtak.

- Mindenkinek jutott? - kérdezte Róbert Gida teli szájjal.

- Csak nekem nem - mondta Füles. - Mint rendesen. - És borongva nézett körül, ahogy szokta. - Viszont remélem, legalább nem ültetek rá a tövisre.

- Attól tartok, én igen - ugrott fel Mackó, és visszanézett. - Hát persze! Benne ültem! Sejthettem volna!

- Köszönöm, Micimackó. Ha befejezted az ebédet - ugye, megengeded... - Odament, és legelni kezdte a tövist.

- Tudod - magyarázta, közben rágcsálva -, csak azért kérdeztem, mert nem tesz jót a tövisnek, ha ráül valaki. Kinyomja belőle a valódi zamatot. A jövőre nézve jegyezd meg ezt magadnak. Egy kis megfontolás, egy kis felebaráti előrelátás az egész - sok minden múlik ezen. Szót sem érdemel.

Ebéd után Róbert Gida odasúgott Nyuszinak, és Nyuszi azt felelte, hogyne, hogyne, hogyne, természetesen, és egy kicsit félrevonultak a folyópartra.

- Nem akarom, hogy a többiek hallják - mondta Róbert Gida.

- Természetesen - mondta Nyuszi jelentős pillantással.

- Nézd csak, Nyuszi... azt akarom kérdezni tőled, nem tudod véletlenül, hogy fest közelről egy olyan izé... Északi-sark... és egyáltalán... mi fán terem az ilyesmi.

Nyuszi a pofaszakállát cibálta.

- Északi-sark? Vagyis... úgy érted, hogy azt kérdezed tőlem...

- Tudtam, de elfelejtettem - vallotta be Róbert Gida nyíltan és elfogulatlanul.

- Én is tudtam, bizony isten - mondta Nyuszi -, furcsa véletlen, én is elfelejtettem. Úgy látszik, ugyanattól felejtettem el, mint te: attól, hogy tudtam.

- Gyanítom, hogy be van szúrva a földbe.

- Az valószínű. Ha egyszer olyan sark, ami egyáltalán be van szúrva, akkor csakis a földbe lehet beszúrva, mert az a legkönnyebb. Hová szúrták volna különben?

- Én is így gondolom.

- Az ám: de hol szúrták le?

- Azt majd kikutatjuk. Hiszen éppen arról van szó: fel kell fedezni, hová szúrták.

Visszamentek a többiekhez. Malacka a hátán feküdt, a boldogok álmát aludta. Zsebibaba arcát és mancsát mosta a patakban, Kanga büszkén dicsekedett a többieknek, hogy ez az első eset, és hogy íme, már magától mosakszik. Bagoly egy Érdekes Történetet mesélt Kangának; ilyen hosszú szavak voltak benne, mint Enciklopédia meg Rododendron, amikre Kanga még csak nem is figyelt.

- Nem vagyok én barátja ennek a sok mosakodásnak - dörmögött Füles. - Ez mind afféle modern firlefanc, ezzel a fül mögötti elmélettel... Nem gondolod, Micimackó?

- Én? - mondta Micimackó bizonytalanul. - Én azt gondolom...

Soha nem derült ki, mit gondolt, mert Zsebibaba felvisított, aztán loccsanást lehetett hallani és Kanga hangos jajveszékelését.

- Ez a vége a nagy mosakodásnak - jegyezte meg Füles.

- Zsebibaba a vízbe bukott! - kiabált Nyuszi, s Róbert Gidával egyetemben rohantak a segítségére.

- Nézzétek, hogy úszom! - visított Zsebibaba, miközben a vízesés elragadta, s bukfencezve zuhant a patak alsó folyásába.

- Nem érzed rosszul magad, drágám? - kérdezgette Kanga anyai aggodalommal.

- De igen! - mondta Zsebibaba. - És nézzétek, hogy ú... ú... - de már elragadta a következő vízesés.

Mindenki tevékenykedett a mentés érdekében. Malacka például, aki rögtön felébredt, fel és alá futkosott a parton, és szünet nélkül ezt kiabálta: - Nahát - de ilyet! Nahát - de ilyet!

Bagoly bőséges érvekkel magyarázta, hogy hasonló eseteiben a Váratlan és Időszaki Elmerüléseknek mennyire fontos a Fejnek Víz Fölött Tartása.

Kanga a földnyelven ugrált, s folyton kérdezgette:

- Hogy érzed magad, drágaságom? Nem fáj a fejecskéd vagy valamicskéd?

Amire Zsebibaba, ahogy egymás után merült ki a feje a következő zuhatag alján, mindig újra ezt felelte:

- Nézzétek, hogy úszom!

Füles egyszerűen megfordult, farkát a vízbe lógatta, s háttal a baleset színhelyéhez fordulva, egyre dörmögött:

- Ez mind a mértéktelen mosakodás gyümölcse. De kapaszkodj a farkomba, Zsebibaba, és nem lesz semmi baj!

Róbert Gida és Nyuszi pedig csak arra ügyeltek, hogy a mentés teljes rendben folyjon le.

- Ne félj, Zsebibaba, itt vagyok! - biztatta az áldozatot Róbert Gida.

- Zárjátok el a sekélyest valamivel! - kiabált Nyuszi.

És Micimackó már cselekedett is: szerencsére ő két zuhataggal lejjebb várta Zsebibabát, mancsai közt egy hosszú léccel. Kanga odaugrált, elkapta a léc túlsó végét, s így tartották a sekélyes fölött. Mikor Zsebibaba odaért, még egyszer elbugyborékolta:

- Nézzétek, hogy úszom! - Aztán megakadt a lécben, és kimászott.

- Láttátok, hogy úsztam? - dicsekedett még sokáig, köpködve magából a vizet, miközben Kanga szidta és dörgölte. - Mackó, láttad, hogy úsztam? Ezt nevezem úszásnak! Nyuszi, láttad, hogy mit csináltam? Úsztam! Hé, Malacka, Malacka, hol vagy? Láttad ezt az úszást, amit véghezvittem? Belepottyanok a vízbe - na mit gondolsz, mit csináltam erre? Hát úszni kezdtem! Úszni, bizony, ajhaj, mint a parancsolat! Róbert Gida, láttad, hogy úsz...

De Róbert Gida nem figyelt. Micimackót nézte elgondolkodva.

- Micimackó - mondta végre -, hol szedted ezt a lécet?

Micimackó, maga is csodálkozva, végignézte a lécet, amit még mindig a kezei közt szorongatott.

- Találtam - mondta. - Nézd, mekkora sarka van. Gondoltam, még szükségünk lehet rá. Felszedtem.

- Micimackó - mondta Róbert Gida ünnepélyesen -, expedíciónk elérte célját. Megtaláltad az Északi-sarkot.

- Ó! - mondta Micimackó.

Füles még mindig egy helyben állt, farkát a vízbe lógatva. Mind odamentek hozzá.

- Szóljatok Zsebibabának, hogy siessen - jegyezte meg. - Elázik a farkam. Nem akartam ezzel senkit terhelni, de meg kell említenem. Nem mintha panaszkodnék. De tényleg elázik.

- Itt vagyok! - visított Zsebibaba.

- Úgy, hát itt vagy?

- Láttad, hogy úsztam?

Füles kihúzta farkát a vízből, és lóbálni kezdte, hogy megszáradjon.

- Számítottam rá - mondta. - Megdermedt a farkam. Elaludt, nem is érzem, hogy van. Nem azért mondom. Nem vádolok senkit. De megdermedt.

- Ó, szegény jó Füles! - sajnálta Róbert Gida. - Majd én megszárítom! - És kivette zsebkendőjét, és ledörzsölte.

- Köszönöm, Róbert Gida. Te vagy az egyetlen az egész társaságban, aki, úgy látszik, ért valamit a szamárfarokhoz. A többiek... nem mondok semmit. Nem tehetnek róla, hogy nincs képzeletük. Az ő számukra ez a testrész nem jelent semmit... Azt hiszik, csak arra való, hogy lógjon!

- Ne törődj vele, Füles! Most jobb?

- Sokkal. Már érzem, hogy van... Már hozzám tartozik, tudod... Te megértesz engem, ugye?

- Hé, Füles! - mondta Mackó, közeledve a léccel.

- Köszönöm érdeklődésedet, Micimackó. Azt hiszem, ha minden jól megy, egy-két nap múlva már használhatom...

- Mit?

- Hát nem a farkam egészségi állapota iránt érdeklődtél?

- Nem is tudtam, hogy beteg volt.

- Megint tévedtem. Azt gondoltam, tudni szeretnéd, mi van vele, dermedt-e még, és hogy nem lehetnél-e valamiben a segítségemre.

- Nem, az nem én voltam. - Kicsit gondolkodott, aztán tanácstalanul hozzátette: - Talán valaki más.

- Jó, add át hálás köszönetemet az illetőnek, ha találkozol vele.

Micimackó aggodalmasan nézett Róbert Gidára.

- Mackó fedezte az Északi-sarkot - jelentette ki Róbert Gida. - Hát nem kedves tőle?

Mackó szerényen lesütötte a szemét.

- Ez az? - kérdezte Füles.

- Ez.

- És ezt kerestük?

- Ezt.

- Úgy! Na... fő, hogy nem esett az eső.

Beszúrták a léc egyik sarkát a földbe, és Róbert Gida táblát erősített rá, és a táblára ez volt írva:

ÉSZAKI-SARK 
FELFEDEZVE MICIMACKÓ ÁLTAL 
VAGYIS Ő TALÁLTA MEG

És így indultak hazafelé. S az a gyanúm, bár adataim nincsenek, hogy Zsebibaba meleg fürdőt kapott, mielőtt lefektették. Micimackó pedig egyenesen hazament, s nem sajnált magától egy kis szíverősítőt.