Hetedik fejezet,

amelyben Kanga és Zsebibaba megjelennek az Erdőben, később Malacka megfürdik

Nem nagyon tudta senki, honnan jöttek, egyszer csak itt voltak az Erdőben. Kanga és Zsebibaba. Mikor Micimackó megkérdezte Róbert Gidát: - Hát ezeket mi szél hozta? - Róbert Gida azt felelte: - Nagyon rendes cél; te már tudod, mire célzok, Micimackó.
- És Micimackó, aki egyáltalán nem tudta, azt felelte:

- Vagy úgy! - Aztán kétszer bólintott, értelmesen hozzátette: - No persze: a rendes cél! - Aztán gyorsan elfutott Malackához, megtudni, hogy ő mit fog szólni hozzá. Malacka házában ott találta Nyuszit. Így hát módjukban volt megbeszélni a nagy eseményt.

- Ami nem tetszik nekem a dologban - mondta Nyuszi -, kérlek szépen, tudod, úgy értem, hogy itt vagyunk mi: Micimackó, Malacka meg én... és akkor egyszerre...
- És Füles - mondta Micimackó
- Persze, Füles... És akkor egyszerre csak...
- És Bagoly - mondta Füles.
- És Bagoly... És akkor egyszerre...
- És Füles! - vakkantott Micimackó diadallal. - El is felejtettem Fülest.
- Ugye, látod? - mondta Nyuszi gondolkodva, aztán óvatosan: - Mind, mind, akik itt vagyunk, és akkor egyszerre csak arra ébredünk egy reggel, hogy mi történik? Az történik, hogy itt tekereg közöttünk EGY NAGY, ERŐS ÁLLAT. Egy nagy, erős állat, akinek a hírét se hallottuk eddig. Valaki, aki - bocsánat! - de kissé különös fogalmakat hordoz a családi életről... Ugyanis az egész családját zsebre rakja, és a zsebében hordja, és azonkívül a fogalmat is hordozza. Most gondold el, ha én is zsebre vágnám a családomat, hány zsebre volna szükségem!
- Tizenhatra - mondta Malacka.
- Mondjuk csak, tizenhét - mondta Nyuszi jelentősen. - És vedd hozzá a zsebkendőmet, az tizennyolc. Tizennyolc zseb egy ruhában!

Ezután nagy és gondolatterhes csend következett. Különösen Malacka ráncolta nagyon a homlokát, s végre kibökte:

- Nekem csak tizenöt jön ki!
- Micsoda? - kérdezte Nyuszi. - Tizenöt micsoda?
- Tizenöt családod van?
- Hát én mit mondtam?

Micimackó az orrát dörgölte. Bizonytalanul megjegyezte, hogy Nyuszi a gyermekeinek számáról beszélt.
- Én? - kérdezte Nyuszi csodálkozva és szintén bizonytalanul.
- Igenis, azt mondtad...
- Hagyjuk ezt, Mackó - vágott közbe Malacka türelmetlenül. - Arról van szó, milyen magatartásra kényszerít bennünket Kanga váratlan megjelenése.
- Arról bizony - mondta Mackó.
- Szerintem - mondta Nyuszi - a legcélravezetőbb az volna, ha ellopnánk tőle Zsebibabát, és amikor Kanga azt kérdezné, hol van Zsebibaba, mi egyszerűen azt felelnénk: "Ühüm." Vagy: "Ehe." Esetleg...
- Ehe - mondta Micimackó, gyakorolva a szót. - Ehe, ehe. Tudod mit? Esetleg akkor is mondhatnánk, hogy ehe, ha nem loptuk el Zsebibabát.
- Micimackó - mondta Nyuszi szívélyesen -, te tökéletesen hülye vagy.
- Tudom - mondta Micimackó gyorsan és szerényen, de még hozzátette: - Kicsit meg vagyok hűlve.
- Azt mondjuk, "ehe", amiről Kanga tudni fogja, hogy mi ismerjük Zsebibaba tartózkodási helyét. "Ehe" azt jelenti: megmondjuk neked, hol van Zsebibaba, ha megígéred, hogy elhagyjátok az erdőt, és soha nem tértek vissza.
- Kérlek, ne kotyogjatok közbe, amíg gondolkodom.

Mackó a sarokba ment, és gyakorolta az "ehe" szót. Néha már úgy tetszett neki, hogy a szó valóban azt jelenti, amit Nyuszi mondott, de néha úgy érezte, egyáltalában nem jelenti azt.

"Gyakorlat dolga az egész - gondolta. - Majd Kanga is gyakorolni fogja, hogy megértse."

- Egy dologról van szó - jegyezte meg Malacka, orrát mozgatva. - Beszéltem Róbert Gidával, ő azt mondta, hogy Kangát általában a Szenvedélyes és Tüzes Állatok közé sorolják. Én nem félek a Szenvedélyes Állatoktól általában - de köztudomású, hogy ő egyike a legszenvedélyesebbeknek, és feltehető, hogy ha kicsikéjétől megfosztják, olyan szenvedélyessé válhat, amilyen két Szenvedélyes Állat együttvéve. Amely esetben az "ehe" kifejezés talán nem a legmegfelelőbb.
- Malacka - mondta Nyuszi, és ceruzát vett elő, meg is nyalta a végét -, nem vagy nagy lángész.
- Nem könnyű dolog a halálmegvető bátorság - mondta Malacka szipákolva -, amikor az ember egy EGÉSZEN KICSIKE ÁLLAT.

Nyuszi, aki közben szorgalmasan jegyzett a noteszébe, felnézett, és így szólt:

- Éppen azért, mert kicsi állatok vagyunk, fogjuk magunkat hasznossá tenni ebben a kalandban.

Malacka olyan izgatott lett a gondolatra, hogy ő hasznossá teszi magát, hogy egész elfelejtett félni, és amikor Nyuszi fejtegetni kezdte, hogy Kanga csak a téli hónapokban szokott szenvedélyes lenni, egyébként pedig nagyon nyájas és szelíd, alig tudott veszteg maradni, annyira igyekezett már hasznossá tenni magát.

- És velem mi lesz? - kérdezte Micimackó szomorúan. - Nekem senki se veszi hasznomat?
- Ne törődj vele, Micimackó - vigasztalta Malacka -, majd legközelebb.
- Micimackó nélkül - mondta Nyuszi ünnepélyesen és ceruzáját hegyezve - az egész kaland lehetetlenné válik.
- Úgy? - mondta Malacka, iparkodva, hogy elkedvetlenedését ne vegyék észre.
De Mackó a sarokba ment, és ott többször büszkén ismételte: "Nélkülem lehetetlen! Ilyen Mackó vagyok én!"

- Ide figyeljetek! - mondta Nyuszi, befejezve az írást, és Mackó és Malacka még a száját is kitátotta, úgy figyelt. És Nyuszi felolvasta, amint következik:

ZSEBIBABA ELFOGATÁSÁNAK ÁLTALÁNOS TERVRAJZA

1. Általános megjegyzések. Kanga gyorsabban fut mindnyájunknál, még nálam is.
2. További általános megjegyzések. Kanga nem veszi le a szemét Zsebibabáról, kivéve, amikor a zsebében tartja, és rágombolja a hajtóját.
3. Ennélfogva. Ha el akarjuk rabolni Zsebibabát, nagy svungot kell venni, mivel Kanga gyorsabban fut nálunk, még nálam is. (Lásd 1. pontot.)
4. Egy ötlet. Ha Zsebibaba kiugrott Kanga zsebéből, Malacka beugorhat, és Kanga nem veszi észre a cserét. Mivel Malacka SZINTÉN NAGYON KICSINY ÁLLAT.
5. Akkora, mint Zsebibaba.
6. De ehhez szükséges, hogy Kanga másfelé nézzen, s így ne vegye észre, amint Malacka beugrik a zsebébe.
7. Lásd második pontot.
8. További ötlet, illetve nyolclet, mert nyolcadik pont. De ha Micimackó izgatottan és nagy lendülettel beszél hozzá, akkor esetleg arrafelé néz, és nem vesz észre semmit.
9. Mire én elszaladok Zsebibabával.
10. Gyorsan.
11. És Kanga csak később eszmélne rá a cserére.

Mindezt Nyuszi nagyon büszkén olvasta fel, s miután befejezte, percekig csend volt. Akkor Malacka, aki közben többször kinyitotta és becsukta a száját, hirtelen kibökte:

- És azután?
- Hogyhogy azután?
- És ha Kanga felfedezte a cserét?
- Akkor mind azt mondjuk: "Ehe".
- Mind a hárman?
- Igen, mind a hárman. Mi az, ami nem tetszik, Malacka?
- Semmi - mondta Malacka. - Feltéve, ha sikerül egyszerre mondani. Nem azért - tette hozzá gyorsan -, és magam külön is mondanám, hogy "ehe". De az távolról sem volna olyan hatásos. Mellékesen kérdem csak, egész biztosak vagytok benne, amit a téli hónapokról mondtatok?
- Miféle téli hónapokról?
- Hát izé... hogy ő csak a téli hónapokban olyan szenvedélyes...
- Hogyne, egész biztos. Nos, Mackó? Tudod, mit kell tenned?
- Nem - mondta Micimackó. - Még nem. Hát mit?
- Csak azt, hogy beszélned kell Kangához, nagyon élénken és érdekesen, hogy ne vegyen észre semmit.
- És miről beszéljek?
- Amiről akarsz.
- Nem lehetne ez valami versecske vagy efféle?
- De igen - mondta Nyuszi. - Remek. Már indulhatunk is.
És már indultak is felkeresni Kangát.

Kanga és Zsebibaba kellemes délutánt töltöttek az erdő egy homokos tisztásán. Zsebibaba apró ugrásokat gyakorolt a homokban, néha belepottyant az ürgegödrökbe, gyorsan kimászott belőlük, és Kanga körülötte sürgölődött és biztatta: - No még egy ugrást, drágám, aztán szépen hazamegyünk.

Ebben a pillanatban érkezett oda Micimackó.

- Jó estét, Kanga!
- Jó estét, Mackó!
- Ide nézz, hogy ugrálok - selypegett Zsebibaba, és azzal belepottyant egy gödörbe.
- Szervusz, Zsebibaba!
- Éppen indultunk haza - magyarázta Kanga. - Jó estét, Nyuszi! Jó estét, Malacka!

Malacka és Nyuszi, akik a másik oldalról közeledtek, udvariasan viszonozták a köszönést, és Zsebibaba őket is megkérte, bámulják meg a tudományát. Megálltak, és udvariasan figyeltek.

És Kanga is figyelt...
- Igaz csak, Kanga - mondta Micimackó, miután Nyuszi már harmadszor hunyorított feléje -, már régen meg akartalak kérdezni, mi a véleményed a költészetről.
- Nem túlságosan érdekel- mondta Kanga.
- Ó! - mondta Micimackó.
- Zsebibaba, drága, ugorj még egyet, aztán menjünk már haza.

Rövid szünet volt, miközben Zsebibaba belepottyant a gödörbe.

- Kezdd el már! - súgta Nyuszi Micimackónak, szája elé tartva a lábát.
- Ha már a költészetről van szó - folytatta Micimackó torkát köszörülve -, egy elég csinos költeményt költöttem idejövet. Így megy... várjunk csak...
- Nem fontos - vigasztalta Kanga. - Majd máskor. Na, Zsebibaba, drágám, most aztán...
- Tetszeni fog neked - mondta Nyuszi.
- Imádni fogod - mondta Malacka.
- De nagyon kell figyelned - mondta Nyuszi.
- Minden szó fontos - mondta Malacka.
- Értem - mondta Kanga, de folyton Zsebibabára figyelt.
- Na halljuk, Micimackó, hogy megy! - biztatta Nyuszi.

Micimackó köhögött és rákezdte:

EGY CSEKÉLYÉRTELMŰ MEDVEBOCS VERSELMÉNYE

Hétfőn, mikor a hőség rekkenő,
eszembe ötlik egy Bökkenő:
hogy kicsoda a micsoda,
s hogy mikor és hová az akkor és oda.

Kedden, ha hull a hó, és fúj a szél,
egy hang odafent sürgetve beszél:
míg meg nem mondod, addig havazok,
hogy azok-e ezek, vagy ezek-e azok.

Szerdán kék bolton a nap hunyorog,
tűnődni ráérek, nincs semmi dolog.
Ki kell találnom jövő hét keddig,
hogy mennyi és meddig az ennyi és eddig.

Csütörtök reggel megint itt a hideg,
zúzmaraingben a bozót didereg.
Ilyenkor érzed, mi mélyen igaz,
hogy az meg ez meg ez meg az.

Pénteken...

- Na és aztán? - kérdezte Kanga, egyáltalán nem várva meg, hogy mi történt pénteken. - No még egy ugrás, Zsebibaba, drágám, aztán igazán mennünk kell már - tette hozzá.

Nyuszi gyorsan oldalba bökte Micimackót.

- Ha már költészetről beszélünk - mondta Micimackó gyorsan -, megfigyelted már ezt a nagy fát itt jobbra?
- Merre? - mondta Kanga szórakozottan. - Zsebibaba, kérlek...
- Erre jobbra - mondta Micimackó Kanga háta mögé mutatva.
- Nem - mondta Kanga. - Ez az utolsó ugrás, na ugorj, Zsebibaba, és máris indulunk.
- Meg kell nézned ezt a fát - mondta Nyuszi.
- Várj csak, Zsebibaba, majd fölemellek. - És gyöngéden felemelte Zsebibabát.
- Valami madarat látok a tetején - mondta Micimackó. - Vagy mégis potyka lenne?
- Az lehetetlen, hogy innen látni lehessen - mondta Nyuszi.
- Hacsak nem potyka.
- Szerintem madár - mondta Malacka.
- Szerintem is - mondta Nyuszi.
- Rigó vagy vörösbegy - mondta Micimackó.
- Ez a nagy kérdés - mondta Nyuszi. - Hogy rigó vagy vörösbegy.

És ekkor Kanga végre hátrafordult. És abban a pillanatban, ahogy el volt fordulva, Nyuszi hangosan azt mondta:

- Ugorj be, Zsebibaba! - De Zsebibaba helyett Malacka ugrott be a Kanga zsebébe.

És Nyuszi már iszkolt is gyorsan, mellső lábai közt Zsebibabával.

- Hova szaladsz, Nyuszi? - kérdezte Kanga, ahogy visszafordult. - Jól ülsz, Zsebibaba, kedves?

Malacka egész vékony Zsebibaba-hangon nyafogott elő Kanga zsebéből.

- Nyuszinak sürgős dolga van - mondta Micimackó. - Biztosan eszébe jutott...
- És Malacka?
- Malackának is eszébe jutott valami.
- Hát nekem mennem kell - mondta Kanga. - Jó éjszakát, Micimackó. - És három nagy ugrással már el is tűnt szem elől.

Micimackó utána bámult.

"Bár én is tudnék ekkorát ugrani! - gondolta irigyen. - Az egyik tud, a másik meg nem. Ez már így van."

Voltak pillanatok, amikor Malacka azt kívánta, bár ne tudna Kanga. Hosszú sétái közben, amint hazafelé ballagott az erdőben, arra is gondolt, bár kismadár lehetne; de most, ahogy ott zötyögött Kanga zsebében, egészen másképp látta a dolgokat:

HA EZ A REPÜLÉS,   A MAGAM RÉSZÉRŐL    EGY ÉLETRE
                               LEMONDOK RÓLA.

Amikor felfelé repültek, azt is hozzátette: "Hű". S amikor lefelé szálltak: "Bumm!"

"Hűű-bumm, hűű-bumm!"

Ezt a két szót váltogatta, amíg meg nem érkeztek Kanga kunyhójába.

Természetesen, alighogy Kanga kigombolta a zsebét, észrevette, mi történt. Egy pillanatra maga is azt hitte, hogy meg van ijedve, de aztán rájött, hogy még sincsen.

Mert hiszen bizonyos volt benne, hogy Róbert Gida soha nem fogja eltűrni, hogy Zsebibabának akár a haja szála is meggörbüljön. Aztán azt mondta magában: "Ha ők ugratni akarnak, majd én visszaugratom őket. Meglátjuk, melyikünk ugrik jobban."

- Zsebibaba, drága - mondta ártatlan képpel Malackának -, ideje lefeküdni.
- Ehe - mondta Malacka, már amennyire beszélni tudott szörnyű utazásának utóhatása alatt. De nem valami jól sikerült "ehe" volt ez, és Kanga nem látszott felfogni, miről van szó.
- De előbb megfürdünk - mondta Kanga kedvesen.
- Ehe - ismételte Malacka, és aggodalmasan pislogott körül. Elszörnyedve eszmélt rá, hogy Nyuszi és Mackó eltűntek. Nyuszi ugyanis a saját kunyhójában játszott Zsebibabával, miközben egyre jobban megszerette, és Micimackó, aki fejébe vette, hogy Kangává képezi ki magát, nagyokat ugrált a homokban.
- Nem vagyok egészen bizonyos benne - mondta Kanga elgondolkodva -, hogy vajon alukálás előtt nem tenne-e jót egy frissítő kis hideg fürdőcske. Ugye, jót tenne, Zsebibaba, kedves?

Malacka, aki sose volt nagyon tüzes a fürdés irányában, méltatlankodva összeborzongott, és amilyen határozottan csak tudott, tiltakozni kezdett:

- Kérem szépen, Kanga, beszéljünk egymással őszintén.
- Ó, te csacsi kis Zsebibaba - mondta Kanga, és máris ment a dézsához.
- Én nem vagyok Zsebibaba - mondta Malacka hangosan. - Én Malacka vagyok.
- Jó, jó, kedves - mondta Kanga csitítva. - Persze hogy Malacka vagy. Még a hangját is utánzod. Te egy kis Malacka vagy - folytatta, és közben az almáriumból egy nagy sárga szappant vett elő. - Pancsikálni fogunk - biztatta Malackát.
- Hát nem látja? - üvöltött Malacka. - Hová tette a szemét? Nézzen rám!
- Nézlek, nézlek, Zsebibaba, kedves - mondta Kanga, de aztán szigorúbban rászólt: - Zsebibaba, már tegnap mondtam neked, hogy szokj le erről a fintorgásról. Ha sokat utánzod Malackát, majd úgy marad az arcod, és azután képzeld el, milyen csúnya leszel. Most pedig uzsgyi a jó kis vizecskébe, ne mondjam kétszer!
- Huh, huh - prüszkölt Malacka. - Eressz el! Én Malacka vagyok!
- Csukd be a szád, Zsebibaba, mert bemegy a szappan! - intette Kanga. - No mit mondtam, ugye látod?
- Szá-szá-szándékosan tömted tele! - fuldokolt Malacka, és köpködött. De a következő percben már a szájában volt a szúrós kendő.
- Jó, jó, kedves, ne karattyolj! - mondta Kanga, és a következő percben a földre került Malacka, ahol Kanga erélyesen tovább dörzsölte.
- Most pedig - mondta Kanga - bekapjuk a jó kis orvosságot, aztán mars alukázni!
- Mi-mi-micsoda orvosságot? - rémüldözött Malacka.
- Amitől nagy, és erős leszel, drágám. Csak nem akarsz olyan kicsike és nyiszlett maradni, mint egy Malacka, ugye? Nahát akkor!...

Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón.

- Szabad! - mondta Kanga, és Róbert Gida belépett.
- Róbert Gida! Róbert Gida! - kiáltott Malacka. - Mondd meg Kangának, ki vagyok én. Kanga nem akarja elhinni, hogy Malacka vagyok! Azt mondja, hogy Zsebibaba vagyok! Hát az vagyok én?

Róbert Gida figyelmesen végignézte, aztán fejét csóválta.

- Nem lehetsz Zsebibaba, mert hiszen éppen most láttam Zsebibabát Nyuszi házában.
- No de ilyet! - mondta Kanga, tettetve magát. - Hogy én ekkorát tévedhettem!
- Ugye mondtam - méltatlankodott Malacka. - Mondtam, hogy Malacka vagyok!

Róbert Gida csak a fejét csóválta.

- Azt nem - mondta. - Én Malackát jól ismerem; annak egész más a színe!

Malacka már éppen magyarázni kezdte, hogy ez csak azért van, mert megfürdették, de aztán arra gondolt, hogy ezt mégse fogja mondani, és amikor kinyitotta a száját, hogy valami mást mondjon, Kanga gyorsan beletöltött egy kanál orvosságot, aztán hátba vágta, és biztosította róla, hogy az orvosságnak nagyon kellemes íze van, csak meg kell szokni.

- Tudtam, hogy nem Malacka - mondta Kanga. - De vajon kicsoda lehet akkor?
- Lehet, hogy Micimackónak valamelyik rokona - gondolkodott Róbert Gida. - Talán az unokaöccse vagy a nagybátyja?

Kanga ezt lehetségesnek tartotta, és megjegyezte, hogy ilyenformán valami nevet kellene adni neki.

- Úgy gondolnám, Póruljárt Péter volna a legmegfelelőbb név.
- Nem bánom - mondta Róbert Gida.

S éppen amikor ebben megegyeztek, Póruljárt Péter kiugrott Kanga karmai közül: nagy örömére észrevette, hogy Róbert Gida nyitva felejtette az ajtót. Soha életében nem iszkolt még Póruljárt Péter-Malacka olyan sebesen, mint ahogy most. De amikor már közel járt a kunyhójához, meggondolta magát, az út hátralevő részén néhányszor meghempergett a pocsolyában, hogy visszaadja az ő régi, kényelmes és kellemes színét...

Így hát Kanga és Zsebibaba az erdőben maradtak. És Zsebibaba minden kedden meglátogatta Nyuszit, akivel nagyon összebarátkoztak, és ugyanakkor Kanga meglátogatta Micimackót, ugrálni tanította, és ugyanakkor Malacka Róbert Gidával töltötte a délutánt. És mind az öten egy időre megint boldogok és elégedettek voltak.

 

Nyolcadik fejezet