Mikszáth Kálmán:

 

 A Mikulás bácsi

 

Bácsi bizony, de kinek? Mert a Mikulás úr nem ismer tréfát és nagy megkülönböztetéseket tesz a gyermekek között. Igazi Janus-fej, ugyanegy időben mosolyog az egyik arca az egyik gyerekre s haragos a másikra.
Mikulás bácsit szentnek festik a képeken. Glória is van a feje körül, és majdnem olyan nagy a szakálla, mint magának az Istenkének.
Nagy mennyei bot van a markában, amely ma ugyancsak vékony fegyver lenne, mióta a Chassepot-puskák fel vannak találva.
Hogy csacsin lovagol, az az akkori idők divatja. Ha Mikulás bácsi ma állandóan köztünk laknék, amilyen gazdag embert játszik a sok ajándékaival, bizonyosan ekvipázst tartana, s azt a halvány csacsit, amin ül, kineveztetné valahová - fogalmazónak.
Mert ő, akárhogy hímezzük-hámozzuk is a dolgot, nem egyéb, mint kém, közönséges kém, akit karácsony előtt, mielőtt szétküldené ajándékait Jézuska a gyermekek között, leküldi a földre, hogy tudja meg, szimatolja ki, ki viseli magát jól, ki szófogadatlan és ki engedelmes?
Van a köpönyege alatt egy jegyzék-naptár (kapható Légárdy testvéreknél, ára 1 frt 20kr.), abba belejegyez, amit lát, hall, észrevesz, az apa, mama jóakaratú mentegetése nem ér semmit, mert a Mikulás ravasz ember, még a cselédeket is kikérdezi. Sőt aztán az oktalan állatokat, a madarakat is, a füveket: neki ezek is felelgetnek, mert hát akármilyen, de mégiscsak szent ő és tekintélyes nagy szakálla van.
Azért van Jézuska olyan kitűnően informálva mindenről.
És ez már úgy is lesz addig mindig, míg csak Thaisz Lexi bácsi meg nem hal. Mert ez esetben, mint bizonyos forrásból értesülünk, Mikulás úr van kiszemelve budapesti rendőrkapitánynak. S ha egyszer az lesz, ő sem fog tudni semmit, mert az újságírók megzavarják a fejét.
...Eddig is azonban másrészről nagy a gyanú - s erre még eddig rá nem jött senki -, hogy Mikulás úr nem olyan szemes és lelkiismeretes szent, aminőnek tudják. Nekem legalább sokszor megfordul a fejemben az az eshetőség, hogy hátha az igazi Mikulás otthon heverész a mennyekben, valami paradicsomi fa alatt csibukozva, s holmi ál-Mikulásokat küldözget szét maga helyett.
Mert nagyon furcsa az, hogy mikor a kis Emike Miklós estjén bekukucskált az ablakon a mamácska szobájába, egy szakasztott olyan embert látott, mint a Mikulás. Rettenetes nagy szakálla volt és nagy bajusza, de a mellénye meg a nadrágja éppen olyan volt, mint a papáé.
A Mikulás, aki toalett-tükör előtt állt, és a mamácska éppen akkor adta fel fejére az aranyos püspöki süveget. Csillagos palástja ott hevert a széken, s játékszerei oda voltak hányva a padlóra.
Soha annyi fényességet, annyi tömérdek kincset, mint ott akkor...
Hanem hát csak nagyon furcsa dolog az, hogy a mama éppenséggel nem félt tőle - sőt még ő is öltöztette.
Jaj, ha a papa megtudná, hogy az ő nadrágját és mellényét húzta fel! Hátha még azt tudná meg, hogy a mama szobájában vetkőzött!
Mert a Mikulás is csak férfi - ha szent is.
De ez mind csak semmi. Azt a ködöt, ami a Mikulás kiléte és foglalkozása körül lebeg, még jobban neveli a következő eset.
A sarki boltosék Klárikája meg a mi kis Juditunk jó barátnék. Hol Klárika jön el hozzánk uzsonnára, hol a mi Juditunk megy oda. Néha, mikor a boltos bácsinak, kit különben "Fekete Kutyá"-nak hínak az utcánkban, jó kedve van, beereszti a picinyeket a boltba. Abban a boltban pedig vannak játékszerek is. Tömérdek szép dolog egy rakáson, s most karácsony előtt még szaporodott is. Van ott katona, ló, puska, kard, kis ház, vasút, apró edények, valóságos tündérország az ott együtt.
De semmi sem tetszett annyira Juditnak, mint egy picike bábu; szép kék szemecskéi voltak, gyönyörű fehér haja, mint a kender, hát még a ruhája milyen szép fekete szövetből.
Otthon is emlegette.
A mama így szólt:
-Kár, hogy nincs egy mustra a ruhájából, ha már olyan nagyon megtetszett... olyan ruhákat varrnék a bábuidnak.
Judit, mikor beosonhatott Klárikával a boltba, a kis ollócskával észrevétlenül mustrát nyírt a bábu ruhájából - s odaadta aztán otthon a mamának.
...Egy szó, mint száz, azon a csodálatos estén, mikor a Mikulás megjelent rettenetes nagy botjával, görnyedezve az öregség súlya alatt, s egy ősz szakállú szolga hozta utána az ajándékokat, előbb megfenyegette vesszős seprőjével mind a gyerekeket, s azután hátraszólt a szolgájához durván:
-Noé!
-Placeat! - mondá Noé.
-Add ide a fekete ruhás bábut!
Átadta a bábut és a Mikulás odanyújtotta azt Juditnak.
Judit, amint jól megnézte, észrevette rajta, hogy a ruhájából egy kis darabka el van nyírva. Ugyanaz a bábu volt, amelyet a boltban láttak.
A gyerekek tanácsot ültek s kisütötték, hogy mégis lehetetlen hát, hogy Mikulás égből hozná ajándékait: ott veszi ő is, ahol a többi ember, a piacon vagy a boltokban.
Judit ravasz kis gyermek, elment másnap a boltosékhoz, és közönyös hangon kérdezte a bácsitól:
- Nem emlékszik-e, ki vette meg a fekete ruhás babát?
- De bizony emlékszem. A Laci bácsi.
- A Laci bácsi? - kiáltott fel Judit csodálkozva. - A Laci bácsi, a papa barátja, aki hozzánk jár? Hát az volna a Mikulás? Lehetetlen, lehetetlen, hiszen az vékony fiatalember... No, itt valami nagy csalás van a dologban.
Főzik, találgatják, de bizony nem könnyű keresztüllátni a szövevényes történeten.
Aztán úgyis elfoglalja csakhamar egyéb az elméjüket. Jön a fehér karácsony, jön maga a Jézuska.
Az háttérbe szorít mindent, de mindent.
Még talán a disznópörkölés sem elég érdekes most.
Ki törődnék Mikulás dolgaival?
Majd ki fogják találni máskor.
Ki ám -csakhogy akkor már nem fognak örülni neki, sem nem fognak rá neheztelni.
Adja isten, hogy nagyon sokáig ki ne találják.

Divider