Luci cica mindent tudni akar

Luci egy pihe-puha, égszínkék pulóveren aludt. Kinyitja egyik szemét, majd a másikat.... dorombol, akár egy kis motor, és azon gondolkodik, hogy nekilát a mosakodásnak. De olyan puha a fonal, hogy nyomban újra elalszik és csodálatosat álmodik!
- Vau, vau! - Ez Pepe, a hosszú fülű kiskutya, Luci jó barátja. Luci máris megfeledkezik a mosakodásról, szalad Pepéhez a kertbe. A kutyus felháborodva nézi:
- Luci, te még csak meg sem fésülködtél!
- Ez azért még is igazságtalanság! Ti kutyák azt hiszitek, nektek mindent szabad. Fürdetnek, fésülnek, nyírnak benneteket.... nekünk meg mindent magunknak kell csinálnunk!
Őszintén szólva, Luci egyáltalán nem szeretne kutya lenni. Olyan idétlen dolog volna csontot rágni, vagy a farkát csóválni... Akkor már jobb a mosakodás: egy mancsmozdulat a fül mögé, egy kis nyalogatás itt-ott: már tiszta is! Pepe álmélkodva figyeli!

Ma reggel borús az idő...
- Gyere, Luci, kihasználjuk az időt, és felhősdit fogunk játszani.
Együtt szaladnak a kertbe és letelepszenek a mohalepte kőpárkányra. Nézik, amint elúsznak a felhők...
- Az ott mire hasonlít Luci?
- Egy felhőre - feleli figyelmetlenül a cica.
Pepe nem haragszik meg, inkább egy másik, kerek felhőre mutat.
- Szerintem az olyan, mint egy kandúr, ahogy felpúpozza a hátát!
Most már Luci is érti...
- Vagy mint egy gombolyag szürke fonal - teszi hozzá boldogan.
A következő felhő hosszú, nagyon hosszú...
- Ez - mondja Luci -,ez egy velőscsont... vagy inkább egy nyújtott kutya! - Luci így nevezi a szomszédban lakó tacskót.
Pepe pukkadozik a nevetéstől, s egyre gyorsabban dobol a farkával! Hirtelen azonban eszébe jut a csodálatos újság, amit az utcán sétálgatva hallott:
- Beszélgettünk egy kicsit az öreg Medorral meg a barátjával, Zuzuval. Medor azt mesélte, hogy vannak kutyaiskolák! Mindenféle érdekességet lehet ott tanulni, lehet belőlünk házőrző, vadászkutya, sőt még tudós is! Zuzu pedig azt mondta, hogy egyszer a cirkuszban látott egy szép kutyalányt, aki csodálatosan keringőzött, és kis tüllszoknya volt rajta...
Luci nem hisz a fülének! Kutyaiskola!
- Mond csak, Pepe, ugye azért nem hagysz itt engem, és nem mész el abba az iskolába?
- Persze hogy nem - nyugtatja  meg Pepe - sokkal szívesebben játszom veled!
- És vannak cicaiskolák is? - érdeklődik kíváncsian Luci. Máris elképzeli, ahogy nagy szemüveggel az orrán tudós könyveket olvasgat...
- Nem tudom, Luci arról nem beszéltek.

Mára vége a felhős játéknak...
A két kis barát a dáliaágyás mentén sétálgat.
- Milyen szépek! - kiált fel Luci. - Sokáig élnek a dáliák? - Az almafa meghallotta a kérdést, és nyugtatja a cicát:
- Hosszú hetekig szépen maradnak.
- Köszönöm! - kiáltja neki Luci.
Az aranyhalak kis tavát tavirózsák borítják. Egy nagy zöld levélen üldögél Békamama. A rózsaszín virágok meg sem rezzennek, olyanok, mintha porcelánból lennének. Hirtelen azonban két levél között feltűnik egy aranyhal, aztán még egy, majd egy harmadik...
- Szia, szia, szia! - Pepének és Lucinak sok barátja van...
A vén tölgyhöz vezető úton találkoznak Szúrósháttal, a sünivel. Nagyon fáradtnak látszik.
- Rengeteget dolgozom. Már majdnem készen a téli házam. Jön az ősz...
- Mi az az ősz? - kérdezi Luci.
Szúróshát elneveti magát.
- Ó, az ősz sok mindent jelent... borult idő, esik az eső, a fák levelei megpirosodnak, sárgulnak, aztán lehullanak... De majd a vén tölgy elmagyarázza nektek... Mi, sünik, amint hidegre fordul az idő, elálmosodunk. Hónapokon át olyan mélyen alszunk, hogy azt sem tudjuk, mi történik körülöttünk!
Pepe és Luci döbbenten néznek egymásra. Hónapokig nem játszani...nem enni, nem találkozni senkivel!
- És neked ez jó! - kérdezi udvariasan Luci.
- Nagyon. Igazán praktikus - feleli Szúróshát. - Frissen, kipihenten ébredünk, amikor eljön a tavasz. Csak egyet sajnálok, hogy sosem látom a havat... azt mondják, nagyon szép!
Azzal Szúróshát otthagyja őket, hívja a munkája.
A vén tölgy barátságosan fogadja Pepét és Lucit:
- Örülök, hogy eljöttetek! Egyre hűvösebbre fordul az idő, nem fogtok mostanában túl gyakran erre járni.
- Szúróshát, a süni azt mondta, hogy egyfolytában aludni fog, neked meg pirosak lesznek a leveleid, aztán meg lehullanak - számol be Luci.
- Na azért nem megy olyan gyorsan, Luci, De a süninek igaza van.
Egy nagy vízcsepp hullik Luci rózsaszín orrára... aztán egy másik a fülére.
- Gyertek ide, egészen közel hozzám, a leveleim megvédenek benneteket az esőtől - mondja a vén tölgy. - Látjátok, elromlik az idő. Azt hiszem, holnapra köd is lesz...
- Mi az a köd? - érdeklődik Luci. Ő aztán tényleg mindent tudni akart!
- A köd? Az olyan, mint a felhő, csak a földön van. Néha könnyű, mint egy szörke fátyol, ami fennakadt a fákon, néha viszont egészen sűrű, mint egy igazi fal. Nem is lehet látni rajta!
Luci nem hisz a fülének:
- Tényleg semmit se látni? Se a házakat, de a fákat, se Pepét?
- Tényleg semmit. Még egymásnak is ütközhetünk... Jobb ha otthon marad az ember, amikor köd van vagy vihar tombol!
- Mi az a vihar? - kérgezi fáradhatatlanul Luci.
- Villámok, fénycikcakkok szántják az eget, és nagy égzengés kíséri őket... Hamar elszáll a dühe, nem kell félni!
- Látod, Pepe, mennyi mindent meg fogunk ismerni! Majd a kertész pajtájában játszunk, a virágcserepek között.
- És hallgathatjátok az eső dobolását a tetőn meg az ablakon - teszi hozzá a vén tölgy.
Elállt az eső, ideje hazamenni.
- Ha tudtok, majd látogassatok meg megint - mondja kicsit szomorúan a vén tölgy - Mesélek majd a hóról is!
- Mi az a hó? - kérdezi Luci, bár tudja Pepe nem fog válaszolni.
Még egy felfedeznivaló! Micsoda szerencse! - gondolja Pepe és Luci.
- Milyen vidám az élet!