Zelk Zoltán

Kecskére bízta a káposztát


Egyszer volt hol nem volt, csodálatos ország volt, az erdőben sok fa volt, rókalyukban róka volt. Libapásztor libát hajtott, ágról csillagot szakajtott, mire hazatért estére telis-tele a köténye. Hát ebben a szép országban, annak is egy falujában, a falunak is a szélén, de egészen a legszélén, ott is egy domb tetején, éldegélt egy szegény legény.

Vizet forralt teli ülttel, fennhangon beszélt a füsttel: "Füstöcske szállj fel az égbe, kérdezd meg, mi lesz ebédre. Vagy kérdezd meg a fűszáltól, fűszál kérdezze bogártól, bogár kérdezze madártól, madár kérdezze fűzfától... nincs nekem már csak kolbászom, nincs is nekem maradásom."

Így szólott a szegény legény, aztán hármat füttyentett, mire rögtön mellette termett fehér szőrű, piros nyelvű kis kutyája. Meg is kérdezte a legénytől:
-Édes gazdám, miért füttyentettél hármat?
-Azért, kedves kutyám, mert éppen három dologra gondoltam. Először azt, hogy aki éhes, annak enni kell. Másodszor azt, hogy elmegyek egy fazék káposztáért a szomszéd faluba. Harmadszor azt, hogy rád bízom ezt a fél rőf kolbászt, vigyázzál rá, míg megjövök a káposztával. Akkor aztán olyan kolbászos káposztát főzők, hogy kilenc napig sem éhezünk meg utána!

Ezzel útnak indult a szegény legény. Bal füle mellett egy fehér lepke szállott, jobb füle mellett egy tarka lepke szállott, a feje fölött egy rigómadár énekelt; így haladt az úton a szegény legény.

Fehér szőrű, piros nyelvű kis kutyája meg ott állott a fél rőf kolbász mellett, nézte, nézte, aztán így szólott gazdája másik jószágához, az udvar végében legelésző kecskéhez.
-Mit gondolsz, fehér szakállú, megkóstolhatnám én ezt a finom kolbászt?
-Me-e-eg! M-e-e-eg!- felelte a kecske, mire a kis kutya leharapott egy jókora darabot, a kolbászból. Nyalta is utána a száját, mert ilyen jót még nem evett sohasem, és még egyszer megszólalt:
-Mit gondolsz, szép szakállú pajtás, megehetném én ezt a finom kolbászt?
-Me-e-eg! M-e-e-eg! -felelte ismét a kecske, mire a fehér szőrű kis kutya megette az egész fél rőf kolbászt.
Alighogy a kolbász végére ért, megérkezett a szegény legény a káposztával.
-Hű, ilyen meg olyan kutyája! Hát mit tettél velem? Most aztán mit főzök ebédre? Takarodj a házadba, ne is gyere elő onnan három hétig!
Kiabált veszekedett a szegény legény, de egyszer csak gondolt egyet és odahívta magához a kecskét:
-Ide figyelj, édes kecském! Én elmegyek a szomszéd faluba egy köcsög tejfelért, hadd főzzek egy kis tejfeles káposztát ebédre. Erre a haszontalan kutyára nem bízhatom te rád bízom, vigyázz a káposztára, míg visszajövök.

Ezzel útnak indult a szegény legény. Bal füle mellett egy fehér lepke szállott, jobb füle mellett egy tarka lepke szállott, a feje fölött egy rigómadár énekelt; így haladt az úton a szegény legény.

A fehér szakállú kecske meg ott állott a fazék káposzta mellett, de ő bizony nem kérdezet semmit, hanem rögtön nekilátott a káposztának. Mikor a szegény legény visszatért a köcsög tejfellel, már csak az üres fazekat találta a földön.
-Hű, te csúf, gonosz kecskéje, hát mit tettél velem? Takarodj az ólba, ki se másszál onnan három hétig!
Így kiabált a szegény legény, de aztán megint gondolt egyet, és odahívta magához a fehér szőrű kis cicáját:
-Ide hallgass, édes cicám! Sem  a kutyára, sem a kecskére nem bízhatok semmit, terád bízom, vigyázz erre a köcsög tejfelre, míg elmegyek a szomszéd faluba egy rozscipóért!

Ezzel útnak indult a szegény legény. Bal füle mellett egy fehér lepke szállott, jobb füle mellett egy tarka lepke szállott, a feje fölött egy rigómadár énekelt; így haladt az úton a szegény legény.

A fehér szőrű kis cica meg ott állott  a köcsög mellett, és megkérdezte:
-Mi-au? Mi-au?
-Tejfel! Tejfel! - felelte a kutya és a kecske, mire a cica így szólt:
-Ha tejfel, akkor megeszem!
Meg is ette! Már a köcsög alját nyalta, mikor a szegény legény megérkezett a rozscipóval. De a szegény legény már nem kiabált, nem is veszekedett, csak búsan leült az üst mellé, és így szolt a füsthöz:
-Füstöcske szállj fel az égbe, kérdezd meg, mi lesz ebédre. Vagy kérdezd meg a fűszáltól, fűszál kérdezze bogártól, bogár kérdezze madártól, madár kérdezze fűzfától.
Fűzfa így szól a madárhoz, madár így szól a bogárhoz, bogát így szól a fűszálhoz:
-Rozscipó lesz ma ebédre ... nosza, itt a a mese vége!