Bongóc a tavaszban
 
Tavasz van. Kizöldülnek a füvek, felébrednek a füzek, fákon levél lengedez , könnyű permet permetez.
Alighanem még most is az igazak álmát aludná Bongóc, ha nem önti ki a meleg a vackából a kiadós zápor nyomán támadt kerti áradás. Épp csak annyi ideje maradt, hogy magára kapja zöld kabátkáját, fejébe csapja zöld kalapját máris elsodorta a levelet a víz, melyen addig heverészett.
- Visz a víz, visz a víz, az erdőbe visszavisz - heherészett.
A kertből kifutó fürge patakocska már a réten járt vele.
- Ki ez a Bongóc? - kérdezheted.
Korára nézve kortalan, termetére nézve apró, kedélyére nézve vidám, szokásaira nézve szokatlan. Kedvence a lekváros bongóc. Akarom mondani: gombóc.
Nem torkos, csak szeret enni. Szeret erdőn, mezőn menni, hegyen járni. Ökörnyál uszályán szállni. Nagy  a feje, orra veres, arca bohó. Kicsit álmos. Ürgelyuk mellett sétál most.
- Kerge ürge, biz örülne, ha bajuszán morzsa ülne - rikkantotta el magát.
A lyukból előnyomakodott az ürge szőrös képe.
- Mit akarsz? - kérdezte barátságtalanul. - Nem adok a raktáramból semmit.
Bongóc elnevette magát.
- Zengedeztem szavakban, hogy tavasz van. Kizöldülnek a füvek, felébrednek a füzek, fákon levél lengedez, könnyű harmat permetez...
- Hagyj békén - morogta az ürge. -A zöld szakállad sem tetszik
- Zöld? - nézett csodálkozva az ürge után Bongóc. - Ha zöld, akkor bizonyos, felébredt álmából a föld.
Nem volt nehéz rátalálni a nyúlra. Éppen egy földből kiálló gyökeret rágcsált.
- Kemény a gyökér, ettől komám nem lesel kövér - hümmögött Bongóc.
- Nem is azért rágcsálom- kaffogott a nyúl.
- Ha nem  azért, hát miért?
- Koptatom a fogamat- villantotta elő éles metszőfogait a szürke mezei.
- Koptatod, s a szádba visszaszoktatod - bólogatott Bongóc.
- Remek. Koptatod. Tudod mit, Amíg te dolgozol, addig én énekelek.
Válaszra sem várva rázendített. A nyúl egy ideig tűrte a szörnyen hamis kornyikálást, azután hanyat-homlok elmenekült a helyszínről.
 
Ballagott Bongóc a réten, vígan fütyörészett. Kék volt az ég, bárányfelhőket terelgetet fenn a láthatatlan fénypásztor.
- Be-e-e-e! Elkergetlek, hiszed-e? - kiabálta fölfelé a manó, de a felhők nem ijedtek meg tőle..
- Kisütött a napocska, csírázhat a magocska, vízzel telik a rocska, kapj fel szél a karodra! dudorászta.
S a szél, aki történetesen arra kószált meghallotta ezt, fölkapta a manót és az erdő felé röpítette.
- Hopp! - huppant le egy bokor tövébe.
A sarjadó fűből fehér szirmok kandikáltak elő.
- Hóvirág, hóvirág itt van már a jóvilág - kedveskedett Bongóc és megsimogatta a virágot.
- Hagyod békén! - csendült egy hang. A fa mögül zöldarany tündér lebbent elő.
- Ne tépd le a virágot! toppantott kicsi lábával mérgesen.
- Eszemben sincs. Nincs az a kincs amelyért ilyet tennék!
- No azért! - mondta szelíden a tündér, és elmosolyodott.
- Békén hagyom - hajtotta le Bongóc szégyenlősen a fejét -, csak tetszik nagyon.
- Fel a fejjel! - nevetett csengőn a  tündér. - Van valami kívánságod?
- Ehetném, ha tehetném!
Adhatok egy kis nektárt....
Nektárt? - kiáltotta fel csalódottan Bongóc. - Én nem élek nektárral. Inkább varázsolj ide hat-hét lekváros gombócot, kérlek!
A tündér tanácstalanul rázta a fejét.
- Nem tudom, mi az a gombóc.
- Kár! - mondta a manó, s indult tovább.
 
Láttam három agancsos nagy szarvast a sarjadó füvet legelték. Láttam két rókát és három csókát. Tizennégy szakálas fókát. (Kicsit hazudós ez a Bongóc, nem?) Ágon tücsök ült. Vadul hegedült. Erdei sikló siklott, medvebocs méztől csuklott. Szarkák cserregtek. Borzok borzongtak. Kis fürj pittyentett. Farkas horkantott. Elefánt toppantott. ( Már megint füllent?) Sikló a fűben. Féreg a fában. Harkály az ágon. Vadlúd az égen. oroszlán, tigris hempergett kéken. ( Hát még most sem elég?) Végül a mókushoz értem.
A mókus az odúja peremén üldögélt. Roppant elfoglalt volt. Mogyorót dörögetett.
Bongóc szájában összefutott a nyál.
- Ha adnál egy mogyorót...
- Nem adok annak aki zöld kabáthoz piros nadrágot hord - fintorgott a mókus.
- De hát nincs másik. Ha leveszem, a lábam megfázik. Tudod, az áradás...
Bongós pironkodott
A mókus nagyokat pislogott, végül megszánta.
- Sok mogyoró kellene?
- Elég lesz annak a soknak a fele! - rikkantotta megkönnyebbülten a manó.
- Hát akkor gyere!
Miután a bendőjét alaposan megtöltötte a mókus finom mogyorójával, lemászott a fáról, és visszaballagott a hóvirághoz. Útközben mit látott? Hiszen tudod már! Három agancsos nagy szarvast... (Emlékszel? Tudnád a sort folytatni?)
A hóvirág örömmel fogadta. Lehajolt hozzá, Puha szirmocskáját párnánaka feje alá simította. Bongóc nyomban elaludt.
Álmában félig motyogva, félig énekelve, ezt a versikét ...na, mondjuk szépen dúdolgatta:
 

Itt járt a híres Bongóc,
kedvence a lekváros gombóc.
Orra borveres, szakálla kóc,
komoly manócska, nem bohóc.....