A macska és az egerek

 

Egyszer a macska meghallotta, hogy valamelyik házban az egerek betegeskednek. Orvosnak álcázta hát magát, fogta a mesterséghez szükséges eszközöket, odament, és az ajtón bekopogva megkérdezte:

- Jól érzitek-e magatokat odabenn? Úgy hallottam, hogy betegek vagytok, azért jöttem, hogy meggyógyítsalak benneteket. Az egerek kikukucskáltak az ajtón, s azonnal felismerték a macskát.

Nyomban meg is feleltek neki:

- Jól vagyunk, és még jobban leszünk, ha te elmégy innen.

Így van ez az emberek között is: a hitványak nem csapják be az okosokat, még ha teljes erejükkel tettetik is a segíteni akarást.

 


A kiscsikó meg az anyja

 

A kiscsikó vidáman legelészett anyjával a réten. Egyszer csak a távolból porfelleg látszott felemelkedni, s egyre csak közeledett: egy pompázatos hintó tűnt elő, melyet két díszes ló húzott. A szerszámuk szikrázott a napsütésben, a sörényük aranyszalaggal volt befonva.

A kiscsikó fölsóhajtott:

- Ó, ha én is nagy ló lehetnék már, én is ilyen csillogó kantárral és hámmal járhatnék!

Alighogy végigmondta, a kocsis a bakon ostorával nagyot suhintott a díszes lovakra.

Félve bújt anyjához a csikó, az pedig így szólt fiához:

- Látod, te kis buta! Kívánatosnak tűnik első pillanatban a rabság, mégis sokkal többet ér nála a szabadság

 

 

 


 

 

A csiga és a lepke

 

 

Egy kedves nyári napon találkozott a csiga és a lepke.

- Mondd csak Csiga úr! Nem kényelmetlen a hátadon cipelni a házadat?

- Tudod, Lepke Csilla, én már oly régen viszem, hogy már meg sem tudnék lenni nélküle. A tűző nap és az eső elől is be tudok húzódni, így semmi baj nem érhet.

- Szerintem pedig sokkal jobb lenne, ha elhagynád a házadat! - mondta pöffeszkedve Lepke Csilla, azzal elrepült.

Csiga úr szép komótosan, ahogy megszokta ballagott tovább. Délután kisebb nyári zápor keletkezett, de behúzódott a házába és így nem ázott el. Amint elállt az eső, továbbindult, találkozott Lepke Csillával, aki teljesen elázva siránkozott:

_ Jaj, jaj! Most szárítgathatom a napon a szárnyaimat, addig nem tudok repülni!

- Látod-látod!- mondta Csiga úr. - Én behúzódtam a házamba és egy csöpp eső sem ért.

Azzal vidáman ballagott tovább.

 


 

 

 

Az oroszlán és a szamár

 

 

Az oroszlán és a szamár úgy állapodtak meg egymással, hogy ezentúl együtt szerzik meg zsákmányukat. Elhatározták, hogy a vadkacsák barlangjából kerítenek eleséget maguknak.

Mikor odaértek, az oroszlán így szólt a szamárhoz:

- Te menj be kiabálva, s amikor a vadkacsák futnak kifelé, én itt kinn összefogdosom őket.

A szamár be is ment, s ordítva közéjük rontott. A kacsák megriadva menekültek kifelé. Mikor már az oroszlán jó sokat összefogott, kijött a szamár is, és fölényesen ezt mondta:

- No, remélem, hogy te is elég derekasan küzdöttél, s jól megszalajtottad a kacsákat!

- Tudd meg, - felelt az oroszlán-, hogy én is igen megrémültem volna tőled, ha nem tudom, hogy csak egy buta szamár vagy.

 

 


     A szarvas és az oroszlán

 

Történt egyszer, hogy az erdőbe vadászok érkeztek, és üldözőbe vettek egy szarvast. Ő azonban gyors volt, már csak a kutyák csaholását hallotta a távolból.

Egyszer csak észrevett egy barlangot, s arra gondolt, hogy hiábavaló lenne tovább futni, hiszen itt meghúzhatja magát, megvárhatja, amíg elmennek a vadászok.

Be is futott, hogy elrejtőzzék.

A barlangban azonban egy oroszlán lakott, aki a szarvas láttán bizony nem gondolkozott sokat, azonnal megragadta.

A szarvas pedig elveszetten így szólt:

- Jaj nekem, szerencsétlennek, az emberek elől menekültem, s most saját balgaságom miatt egy vadállat fog felfalni.

Bizony, vagy úgy, hogy akisebb veszélyek elől menekülünk, s még nagyobb bajba sodorjuk magunkat


 

A teknős és a nyúl

 

Történt egyszer, hogy a nyúl és a teknős összeveszett azon, hogy kié legyen a folyópart. A teknős csak a víz mellett tudott élni, a nyuszi meg szeretett a folyóparton üldögélni. Azonban sehogyan sem fértek meg egymás mellett.

- Azé legyen a folyópart - ajánlotta a nyuszi -, aki legyőzi a másikat versenyfutásban!

A teknős, bár tudta, hogy a nyuszi az egyik leggyorsabb állat az erdőben, elfogadta a kihívást. A nyuszi csak nevetett az oktalan teknősön, biztos volt a győzelmében. Annyira bízott gyorsaságában, hogy leheveredett az út mellé és elaludt. A teknős viszont tudta magáról, hogy lassú a mozgása, így hát sietett tovább. Hamar elhagyta az alvó nyulat és ő ért elsőnek célba. A vízpart azóta is a teknősé. Lám,. Ha igazán akarja, a hanyag természetet legyőzi az igyekezet

 


A hangya és a galamb

Ez a mese azt bizonyítja, hogy alkalomadtán a gyengék is segítségére lehetnek az erősebbeknek. Történt egyszer, hogy egy hangya megszomjazott. Elment a forráshoz, hogy szomját csillapítsa, de olyan ügyetlen volt, hogy megcsúszott, és a vízbe esett.

A víz partján álló fán egy szürke galamb ült. Észrevette a póruljárt hangyát, letört egy kicsiny faágat, s ledobta. A hangya ügyesen felmászott rá, s így megmenekült.

- Visszasegítem én még ezt neked egyszer! - kiáltott fel a galambnak.

De az csak legyintett: - Hogy tudnál te segíteni nekem? Hiszen olyan csepp vagy, hogy alig látszol ki a földből!

Közben egy madarász a közelükben állva már készítette a hálóját, hogy megfogja a galambot. Rá is dobta a figyelmetlen madárra, s az vergődve a földre esett. A galamb rémülten próbált szabadulni, de csak jobban belegabalyodott a hálóba.

A hangya sem tétlenkedett sokáig, hanem amikor meglátta a galambot a hálóban, ahogy csak tudott, apró lábaival iparkodott, hogy a segítségére legyen. Mire odaért, a madarász a kezében tartotta a galambot, s be akarta tenni egy kalitkába. A hangya azonban fölmászott a lábán s jó alaposan belecsípett. A madarász pedig ijedtében eleresztette a galambot, aki boldogan kapott szárnyra, s meg sem állt hazáig.

Azt azonban nem felejtette el, hogy egy aprócska állat segítségét sem szabad lebecsülni.

 


A felfuvalkodott béka

 

Egyszer meglátta a réten az ökröt a béka.

- Milyen hatalmas állat! - gondolta magában irigykedve. A többi békához pedig így szólt:

- Megláthatjátok, hogy még ma megnövök én is ekkorára! - s elkezdte szívni a levegőt magába.

A többi béka körülállta s csodálkozva nézte.

-Hagyd abba az erőlködést! - mondta az egyik.

- Elég már, így is te vagy a legnagyobb köztünk - így a másik.

A béka azonban nem hagyta abba. Kidüllesztve a mellét, mérgesen kérdezte: „Melyikünk nagyobb hát? Az ökör vagy én?”

- Az ökör - felelték.

A béka még elszántabb lett. A pocakját még jobban fölfújta, még több levegőt szívott magába, már úgy nézett ki mint valami labda.

- No, ki nagyobb? - nyögte ki nehezen.

Ám a választ már nem hallhatta. Hatalmas pukkanással szétrepedt.