A CSODAGYERMEK

 

    

Volt egyszer egy emberpár, nagyon szegények és gyermektelenek voltak. Egy napon, mikor szomorúan üldögéltek a házuk előtt, arra jött egy öregember, s annak elpanaszolták nyomorúságukat. Az öreg vigasztalta őket, mondván:

- Egy év múlva lesz egy fiacskátok.

Valóban így is történt, s mikor aztán az öregember megint arra járt, a szülők boldogan kiabálták feléje:

- Jó ember, hogyan köszönjük meg neked, amit értünk tettél?

- Tegyétek meg, amit mondok nektek - mondta az öreg -, és meglátjátok, szerencsétekre válik!

- Szívesen megtesszük, amit mondasz - ígérték mindketten.

- Akkor hát fűtsétek be jól a kemencét!

Mikor ez megtörtént, és az egész kemence izzott már, az apó rájuk kiáltott:

- Adjátok ide nekem a fiút!

A szülők elszörnyedtek, de mégis engedelmeskedtek, s az öregember fogta a fiút, bedugta a kemencébe, és rázárta az ajtót. Egy idő múlva azt mondta:

- Most már elég lesz! - és azzal kinyitotta a kemence száját; hát akkor kilépett onnan egy nagy fiú pirospozsgásan, egészségesen, a haja aranyosan csillogott, és olyan szép volt, mint a viruló nap. A szülei sírva fakadtak örömükben, és nem is tudták, hogyan hálálkodjanak az öregembernek, aki ekkor így szólt hozzájuk:

- Engedjétek most velem jönni a fiút, s az neki és nektek egyaránt örömötökre válik!

Bármennyire fájt is szegényeknek, hogy ilyen gyorsan elveszítik egyetlen gyermeküket, akibe minden reménységüket vetették, azért engedték, hogy útra keljen.

Az apóka egy mély erdőbe ment a fiúval, ott volt a lakása, és mindenféle tudományokra tanította védencét. A fiú megszerette az öreget, és öregapámnak szólította. Mikor aztán felnőtt, egy napon így szólt hozzá az öregember:

- Figyelj ide jól! Három dologra akarlak megtanítani: háromféle alakot tudsz akkor felölteni, valahányszor csak akarod. Elváltozhatsz aranygalambbá, oroszlánná és hallá. Ha egyszer bukfencet vetsz, átváltozol e három állat közül azzá, amelyikké szeretnél, és ha azután újra bukfencet vetsz, akkor megint visszaváltozol ifjúvá. Tégy csak egy próbát!

Az ifjú bukfencet vetett, és nyomban aranygalambbá változott, tovareppent, és látta a sok gyönyörűséget szerte a föld kerekén, és más madarak beszédét is megértette. Aztán visszatért az öregapjához, bukfencet vetett, és megint ifjúvá változott.

Majd elvégezte a második kísérletet: bukfencet vetett, és oroszlánná változott, és messze-messze elszáguldott, és látta a sok-sok gyönyörűséget a föld kerekén, és ugyanakkor megértette a vadállatok beszédét is. Aztán visszatért, megint bukfencet vetett, és ifjúvá változott.

Kis idő múlva aztán a harmadik kísérletre is sor került: bukfencet vetett, és hallá változott, és úszva bejárta az összes tengereket, és látta azt a sok csodálatos dolgot, ami lent halmozódik a tenger mélyén, és megértette valamennyi hal és tengeri állat beszédét is.

- Most pedig el kell indulnod világgá, szerencsét próbálni - mondta neki az öregember. - De óvakodj attól, hogy veres szakállú embernél vállalj szolgálatot!

A fiú szomorú volt, amiért ott kell hagynia öregapját, de nem változtathatott a dolgon, így hát engedelmesen útnak eredt. Alig ért azonban ki az erdőből, szembejött vele a király veres szakállú vadásza, aki szolgát keresett.

- Én szolgálatot keresek - mondta a fiú.

- Akarsz hozzám beállni? - kérdezte a vadász.

- Nem - felelte a fiú -, mert öregapám meghagyta nekem, hogy ne szolgáljak veres szakállú embert - és azzal továbbment.

A vadász azonban átöltözött másik ruhába, és kisvártatva megint szembejött vele, kérdezvén:

- Hová mégy?

- Szolgálatot keresek! - mondta a fiú.

- Eljössz hozzám szolgának?

- Nem - felelte újra a fiú -, mert öregapám megtiltotta, hogy veres szakállú ember szolgálatába álljak!

- Csak nem akarsz szót fogadni annak a vén bolondnak? - mondta neki a vadász. A fiú azonban továbbment anélkül, hogy válaszra méltatta volna.

Nem telt bele sok idő, s a vadász, aki egy mellékúton előre sietett, s ruhát váltott, megint szembejött a fiúval, és megkérdezte:

- Hová igyekszel?

- Szolgálatot keresek - felelte a fiú.

- Akarsz nálam szolgálni? - kérdezte a vadász.

- Nem - felelte a fiú. - Öregapám megtiltotta nekem, hogy veres szakállú embernél szolgáljak!

- Haha! - nevetett a vadász. - Tudja is azt a te öregapád, hogy ebben az országban csupa veres szakállú ember lakik!

Mivel már három veres szakállassal is találkozott, hát elhitte neki a fiú, hogy igazat mond, és hagyta, hogy rábeszélje a vadász: beállt hozzá szolgálatba, és elment vele a király kastélyához.

Nemsokára a király nagy vadászatot rendezett. Amikor javában űzték a vadat, egyszerre csak kifogyott a puskapor és az ólomgolyó. A király ekkor így szólt a vadászokhoz:

- Aki egy órán belül szerez nekem puskaport és golyót, és ráadásul a leányomtól egy rózsát, annak jeléül, hogy a saját kastélyomból hozza mindezt, ahhoz adom a lányomat feleségül!

Azért mondta azonban ezt, mert meggyőződése szerint kívánsága teljesíthetetlen volt, hiszen a kastély tizenkét óra járásnyira feküdt. A veres szakállú vadásznak igen nagy kedve lett volna feleségül venni a királykisasszonyt, hiszen tulajdonképpen csak az ő kedvéért vállalta az udvari szolgálatot. Ezért aztán nyomban felkiáltott:

- Biz én megpróbálom, uram királyom!

Azzal félrehúzódott, hogy senki ne láthassa, és hollóvá változott - ő volt ugyanis az ördög -, elrepült a királyi kastélyhoz, itt újra visszaváltozott vadásszá, és gyorsan telerakott egy ládát puskaporral és ólommal. De most aztán hogyan tegyen szert a rózsára?

Ez bizony nehéz feladat volt, mert a királykisasszony maga volt a megtestesült ártatlanság, és az ilyenek védve vannak az ördög minden cselvetése ellen.

Vadász képében ment hát oda hozzá atyja nevében, s az ő megbízottjaként kérte tőle a rózsát. De minden igyekezet hiábavaló volt, mert a leány azt felelte neki:

- Mit képzelsz? Szó sem lehet róla!

Mit ért hát ilyenformán a puskaporral és az ólommal? Dühösen ott hagyta ezért a ládát, és holló képében visszarepült az erdőbe, s legelőször a szolgájához ment.

- Hozod a puskaport? - kérdezte az rögtön.

- Nem - felelte kurtán, dühösen a vadász.

- Engedd hát, hogy én is megkíséreljem elhozni!

A vadász szívesen beleegyezett, mert azt gondolta magában: "Ha sikerül, majd tudom én, mitévő legyek!"

A fiú futott egy darabon, s amikor a vadász már nem láthatta, aranygalambbá változott, úgy repült el a királyi kastélyhoz. A királykisasszony éppen kinézegetett az ablakon, így hát berepült az ő szobájába. A leány nagyon megörült, gyorsan becsapta az ablakot, megfogta a madarat, és kitépte egy tollát. A galamb pedig szépséges aranyhajú ifjúvá változott. Nagyon megszerették egymást, s a fiú elmesélte, hogy oroszlánná és hallá is át tud változni. Be is kellett mutatni a királylánynak ezt a tudományát, s a lány minden átváltozáskor eltett magának valamit: az oroszlánnak egy szál szőrét, a halnak egy pikkelyét. Mikor aztán a fiú a rózsát kérte, a királyleány szívesen nekiadta. Arra az ifjú újra aranygalambbá változott, szájába vette a rózsát, a puskaporos és ólmos ládát kavicsokká változtatta, s a karmai közé fogta, azzal elrepült, és nemsokára ott is termett a vadászoknál.

Megörült a vadász szerfelett, mikor látta, hogy jön a fiú, aki már az erdő szélénél átváltozott galambból szolgalegénnyé. Elvette tőle a ládát és a rózsát, aztán megfogta a fiút, és egy mély szakadékba dobta. Ő maga pedig a ládával és a rózsával a király elé járult, mondván:

- Uram, az egy óra még le sem járt, s én íme, elhoztam, amit parancsoltál!

A király nagyon megijedt, de hiába, adott szavát meg kellett tartania. Hazaérve megmondta a leányának, hogy elígérte őt a vadásznak, s másnap lesz az esküvőjük.

A leány haragudott, és nagyon szomorú volt, mert sejtette, hogy az ifjút valami szerencsétlenség érte, aminek az okozója a vadász volt, de hát mit tehetett volna?

A szegény fiú pedig ott feküdt a szakadékban, és nem tudta, hogyan segítsen magán, elvesztette ugyanis az átváltozás képességét.

Akkor odajött az öregember, akit öregapjának hívott, és így szólt hozzá:

- Nem engedelmeskedtél nekem, s ezért meglakoltál. De most visszaadom neked a varázserőt, amit a gonosz vadászmester elvett tőled, mostantól kezdve megint át tudsz majd változni, ha akarod.

Akkor a fiú aranygalambként kirepült a szakadékból, és a királyi palotában, de ott is egyenesen a királykisasszony szobájában szállt le. A királyleány éppen tele volt bánattal, szomorúsággal. Amikor azonban meglátta az aranygalambot, s nemsokára - amint átváltozott - az aranyhajú ifjút, szívét elárasztotta a boldogság, és megbeszélték egymás között, hogy mitévők legyenek.

Másnap, amikor a vőlegény és a lakodalmi vendégek már együtt voltak, a királykisasszony odalépett az apjához, és így szólt:

- Az, akinek én a rózsámat adtam, át tudott változni aranygalambbá, oroszlánná és hallá. - És ezt mondva, felmutatta a tollat, az oroszlán szőrszálat és a halpikkelyt. - Ha tehát a vadász volt az, bizonyítsa be itt, nyomban.

A vadász nyugtalanul tekingetett maga köré, vajon hogyan oldhatna kereket, mert igaz, hogy ő is át tudott változni, de kizárólag hollóvá, macskává és varangyos békává.

Végül előlépett a vadászinas, mondván:

- Én mindezt véghez tudom vinni - és egymás után átváltozott először galambbá, aztán oroszlánná, végül hallá, és mindenki látta, hogy a toll, a szőrszál és a pikkely ráillettek.

Akkor a király parancsot adott, hogy ott a helyszínen bilincseljék meg a vadászt, de az gyorsan hollóvá változott, és elrepült.

Most hát sor kerülhetett rá, hogy az ifjú megülje lakodalmát a királykisasszonnyal. Ő azonban azt mondta:

- Mielőtt még erre sor kerülne, ide kell hozatnunk az én szegény szüleimet és jóságos öregapámat!

Akkor újra aranygalambbá változott, és elrepült a szüleihez, akik időközben folyton bánkódtak a fiuk miatt. Az apóka éppen náluk járt, és mint már annyiszor, most is vigasztalta őket. Hát uramfia, egyszer csak betoppant az aranyhajú ifjú, és a szülei nyomban megismerték. Volt hát nagy öröm! A fiú mesélt nekik a szerencséjéről, aztán elmondta, hogy azért jött, mert el akarja vinni őket magával az esküvőre.

Erre az öregek leborultak az aggastyán előtt, hogy köszönetet mondjanak neki, de az egyszerre eltűnt a szemük elől.

Ők azután elmentek a fiukkal a király kastélyába, és miután nagy pompával megülték a lakodalmat, még sokáig éltek együtt elégedetten és boldogan.