A három selyp leány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony. De nem magában élt, volt neki három lánya is. Szépek voltak, csinosak voltak, de mind a hárman olyan selypesen beszéltek, mintha egy foguk se volna. Már ugyancsak itt volt az ideje, hogy férjhez menjenek, de amint megszólaltak, minden legénynek elment tőlük a kedve. Egyszer egy idegen legény jött a faluból leánynézőbe. Elkommendálták az özvegyasszonyhoz is. Az asszony mindjárt kávét tett fel, hogy majd megkínálja a legényt, a lányoknak meg megparancsolta, hogy egyik se szóljon egy szót sem, majd beszél ő helyettük.
Be is állított a legény, még a széket is letörölték neki. Beszélt annyit az öregasszony, hogy a legény alig jutott szóhoz, a leányok meg hallgattak, mint a tojásban a csirke. Egyszer csak elkezdett futni a tej. Elkiáltja magát a nagyobbik leány:
- Put a té, put a té!
A közbülső meg mindjárt rámondja:
- Ne fólj te, nem fabad befélni!
De a legkisebb se hagyja:
- De drága a té, péndér addák!
A legény csak nézett széjjel, s úgy elment, hogy még a kávét se várta meg. Talán még most is házasodik, ha eddig meg nem házasodott.